Rapha megszerzi az 5. Quakecon címét is

Rapha megszerzi az 5. Quakecon címét is

Hétvégén megrendezésre került a Quakecon, ahol ismételten a Quake világ legjobb játékosai gyűltek össze!

Shane "rapha" Hendrixson nyerte a Quakecon Duel címet ezen a hétvégén és ő az első, aki ezt két egymás követő évben tudta megtenni. A döntőt Sergey "Evil" Orekhov ellen játszotta és nyerte 3-2 arányban.

Ezzel a győzelemmel összesen már az 5. Quakecon címét gyűjti be és ezzel a győzelemmel megelőzi nagy riválisát, Alexy "Cyper" Yanushevsky-t. Mondjuk az idei Quakecon-on nem vett részt a fehérorosz rivális, mivel egy másik nagy Quake legendával, Anton "Cooler" Singov-val együtt csapatoznak Overwatch-ban. 

Hiába nem jelentek meg a nagy riválisok, nem volt annyira könnyű megszerezni a győzelmet Rapha-nak. A döntőben Evil ellen 1 mérkőzés előnnyel indult, de úgy tűnt, hogy már rögtön az első mapon kiegyenlít az orosz. Végül az utolsó percben Rapha megfordította a meccset. Ezután egymás után 2 mapot tudott hozni Evil, az egyiket nagyon éles küzdelem és 9!!!! overtime után. 

Mindenképpen fel kell tenni a kérdést, hogy "mi lett volna ha Cyper itt van?", hiszen 2014-ben Rapha-t pont Cyper verte el és ezzel szerezte meg a 4. bajnoki címét. A következő alkalom, amikor találkoznak, valószínűleg már egy teljesen más játékban lesz. Cyper jelenleg az egyik legjobb európai csapatban, az ANOX-ban játszik és Rapha is már az új játék felé kacsintgatott, csak a Quakecon és az 5. címe miatt inkább jegelte. De most, hogy már mindent elért Quake-ben amit lehetett, így most már 100%-ban az OW-ra fókuszálhat. 

Tetszett a cikk? Akkor kövess minket Facebook-on!

Kövess Minket!



Üzlet - Az energetikai felülvizsgálat jelentősége

A modern vállalatok és intézmények számára az energetikai hatékonyság stratégiai előnyt és fenntarthatósági lépést is kínál. Egy 2020-as kormányrendelet alapján mindazok az energetikai rendszerek, amelyek 2022. január 1. előtt lettek üzembe helyezve és meghaladják a 70 kW-os teljesítményt, kötelező energetikai felülvizsgálaton kell, hogy átesnek.

Üzlet - Az otthoni manikűr új korszakának hajnala

Egy sokak által áhított megjelenés része lehet a gondosan ápolt kéz, de a mindennapok sodrásában nem mindig könnyű beiktatni egy szalonlátogatást, ráadásul az anyagi terhek is mérlegelendők. Manapság azonban szerencsére léteznek alternatív megoldások, amelyek megkönnyítik az életünket, és lehetővé teszik, hogy otthon is pazar eredményeket érjünk el.

Közvetítések