Két CS:GO világbajnokság is egyszerre zajlott, íme a győztesek!

Két CS:GO világbajnokság is egyszerre zajlott, íme a győztesek!

Török, és finn világbajnokai is vannak a sportágnak, a dánok pedig Európa legjobbjai lettek.

WESG, TWC és IeSF! Ezek bizony nem random betűk egymás mellett, hanem valódi versenysorozatok, ráadásul ha jobban megnézzük őket, igencsak hasonlóak. Mindegyik az adott országok legjobbjaira épít, ha más-más módon is, és mindegyiket most hétvégén tartották a szervezők! Mutatjuk a győzteseket, két VB és egy EB győztes született szinte egyszerre!

A World Electronic Sports Games egy világméretű CS:GO verseny, ahol csak egy országból származó játékosok alkothatnak csapatot. Nem volt azonban megkötés, hogy egy klubcsapatból hány játékos érkezhet, így esett, hogy a VP, az EnVy vagy éppen az Astralis tagjai együtt indultak! A hétvégén kijevben tartották az európai selejtezőt, melyen a Pixel is részt vett, és a srácok szépen helyt álltak az erős mezőnyben.

Ez volt kvázi a sportág Európa Bajnoksága, ahol a játék legnagyobb alakjai is megjelentek. A verseny valódi tétje a kínai döntőre való kijutás volt, ez a Top8-nak, vagyis a dignitas, Russia, Kinguin, Virtus.pro, GODSENT, iGame, Ukraine, EnVyUs nyolcasnak sikerült. A döntőben a dánok alkotta dignitas és egy orosz mix csapott össze, végül a szervezettebb csapatmunka győzedelmeskedett a nyers skill fölött, az első helyet a dignitas szerezte meg. 

A The World Championship, a hivatalosnak kikiáltott Világbajnokság szintén a hétvégén került a naptárba, itt egy klubcsapatból maximum három játékos érkezhet egyszerre az adott ország válogatottjába. Talán a feltétel miatt, és mivel a sztárok Kijevben feszültek egymásnak, ide csak B, de az is előfordult, hogy C csapatok utaztak le. Nem meglepő, hogy az eredmények sem feltétlenül tükrözik az országok valós erejét, a döntőt Törökország és Argentína játszotta. Aki kapásból mond 5 bármilyen argentin játékost, az lesz a nap hőse! Számunkra ugyanis a tomi, JonY BoY, Straka, tutehen, nbl kezdőcsapat nem volt túl beszédes.

A Space Soldiers profijai ha nehezen is, de le is nyomták őket a döntőben, így a Világbajnokok a törökök lettek Belgrádban. Érdekes látni a nagy CS:GO országokat a finálén kívül látni, de mind a franciák, mind a svédek és dánok harmatgyenge összeállítással érkeztek, meg is lett az eredménye. A törökök tehát világbajnokok lettek, legalábbis papíron, hiszen az IeSF szervezet megcsinálta saját világbajnokságát, ahol azonban az ENCE győzött a TyLoo elleni döntőben.

Az eredmény tehát egy hétvége alatt két VB és egy EB győztes, és a WESG kínai döntője után immár három világbajnokunk lesz egyszerre! Jövőre vajon még több lesz?

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!