Három világbajnokkal indul a DreamHack Winter!

Három világbajnokkal indul a DreamHack Winter!

Pavel, Ostkaka és Firebat is ott lesz az új Hearthstone szezon első nagy tornáján!

Novemberben kezdetét vette az új Hearthstone szezon, ezen a hétvégén pedig az évad első nagy tornájára is sor kerül Svédországban, Jönköpingben.

A DreamHack Winter olyan szempontból mindenképpen különleges, hogy ez lesz az első olyan verseny, ahol a Hearthstone mindhárom világbajnoka indul, hiszen Firebat és Ostkaka mellett a friss bajnok Pavel is ott van a mezőnyben.

A névsorra egyébként nem lehet panasz, hiszen a világbajnokok mellett tíz korábbi DreamHack-győztes is indul a versenyen: Chakki, Gaara, StanCifka, Orange, Tars, Rdu, Evangelion, Purple, Chinoize és Tessin.

Sajnos akad egy-két komoly hiányzó is: Thijs és Lifecoach például nem indulnak, így Rdu egyedül képviseli majd a G2 csapatát, de nem lesz ott a versenyen a korábbi bajnokok közül Kolento, Thalai, TiddlerCelestial, Greensheep és Hanniballz2 sem.

Ettől függetlenül így is óriási versenyre számíthatunk, melynek formátuma Bo5 Last Hero Standing lesz, vagyis mindig a vesztes pakli búcsúzik majd.

Ami pedig a lebonyolítást illeti: a 200 nevező csütörtökön és pénteken egy kilencfordulós svájci formátumú versenyen csap majd össze. Innen pedig a legjobb 16 jut tovább a szombati és vasárnapi playoffba, ahol már egyenes kieséssel folytatódik majd a küzdelem.

A következő napokban minden fontos eseményről beszámolunk majd a DreamHack Winter kapcsán - a mérkőzéseket ezen a Twitch csatornán követhetitek!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!