"Ha nem tudod kezelni a sikert és a kudarcot, azonnal hagyd is abba!"

Az esport hazai és külföldi példaképeiről, valamint saját magunk felépítéséről folyt az eszemecsere a második esport meetupon.

Az első alkalom sikere után ezúttal még jobb hangulatban és egyre inkább tömött termekkel zajlott a második budapesti esport meetup, ahol a hazai esportvilág szereplői szinte mind képviseltették magukat. Játékosok és verseny szervezők, menedzserek és kommentátorok, esportbár tulajdonosok és marketingesek, szerkesztők és rendezvényesek, egyszóval tényleg mindenki, akik a magyar esportban megjelennek.

A menetrend szerinti előadások sorát ezúttal az Egymillióan a magyar esportért egyesület egyik alapítója, Pene nyitotta, őt pedig a The War Room oszlopos tagja, BugBeaR követte a színpadon. Előbbi az Év Esportolója díj keretében beszélt a példaképekről és izgalmas betekintést engedett a szavazás menetébe, míg BugBeaR vérbeli marketingesként ragadta magával a hallgatóságot. Az előadás diáit itt találod a videó mellé:

Az előadások utáni panelbeszélgetés szintén remek kérdéseket hozott a résztvevőknek, megtudtuk mik az alapvető különbségek egy példakép és egy véleményvezér között, mennyire lehetünk toleránsak a rossz szokásokkal egy esport közszereplő tekintetében, és mennyire tudjuk tartani itthon a nyugati szintet, ha példamutatásról van szó. Mondanunk sem kell, a hivatalos rész lezárultával sem állt meg az élet a Meldownban, a beszélgetés késő estig folytatódott az asztaloknál.

A nagyfokú érdeklődésen felbuzdulva elképzelhető, hogy a szervezők még idén sort kerítenek a következő alkalomra, melynek pontos időpontjáról és témájáról oldalunkon azonnal értesültök majd! Mi biztosan ott leszünk!

Tetszett a cikk? Kövesd az Esport1-et Facebook-on!

Kövess Minket!