Nagy skalp, Top 4 és 1.000 euró: exigo sikeres napja Zágrábban

Magyar Hearthstone-sikernek lehettünk szemtanúi a zágrábi tornán, ahol exigo a G2 profijai ellen játszott és nem vallott szégyent!

Remekül indult a hét exigo számára a Zagreb Gaming Arena rendezvény kétnapos Hearthstone versenye, hiszen a magyar játékos sikeresen bejutott azon négy szerencsés közé, akik a négy meghívott profival (Thijs, Lifecoach, Rdu, SuperJJ) csaphattak össze az egyenes kieséses szakaszban.

Ebből adódóan persze nem várt könnyű feladat a magyar játékosra a keddi napon, hiszen a Top 8-ban Lifecoach-ot kapta ellenfeléül.

Exigo azonban folytatta a menetelést: nagyon szoros csatában, 3:2-re verte a G2 német sztárját, akinek végig futnia kellett az eredmény után, és végül alulmaradt a párharcban. A Top 4 azonban már a végállomást jelentette a magyar játékos számára: Rdu ellen újabb ötmeccses párharc következett, ahol a román ellenfél győzőtt 3:2-re, így végül ő jutott be a döntőbe.

Exigo számára tehát a legjobb négy között ért véget a verseny, de így is büszke lehet a teljesítményére, hiszen igazi sztárjátékosok ellen kellett bizonyítania, méghozzá színpadon - a dicsőség mellett 1 000 euró ütötte a markát.

Rdu ellenfele a döntőben az SuperJJ volt, aki a negyeddöntőben 2:2-es állásnál óriási misplay-t tolt az egyik helyi játékos, Kamikaza ellen. Már megvolt a lethal a Drakonid Operative-vel kiszedett Power Overwhelmingnek köszönhetően, ám az ütés előtt elfelejtette kijátszani a Nightmare-t is az Yserára, így nem lett meg a halálos seb és a lénye is meghalt. Kis híján elúszott a továbbjutás a német játékos számára, ám az Ysera Awakens szerencséjére pont be tudta még fejezni a meccset.

Ezt követően azonban SuperJJ összekapta magát és nagyon magabiztosan húzta be a versenyt: az elődöntőben Wildot verte 3:0-ra, a fináléban pedig Rdu is mindössze egy meccset tudott nyerni ellene.

A Zagreb Gaming Arena Hearthstone versenyének végeredménye

I. SuperJJ - 4 000 euró
II. Rdu - 2 000 euró
III-IV. Wild és exigo - 1 000 euró

Végezetül lássuk SuperJJ győztes lineupját: a compLexity Gaming játékosa a Miracle Rogue, Dragon Priest, Aggro Shaman, Pirate Warrior négyessel húzta be a tornát.

SuperJJ győztes lineupja

Miracle Rogue

Dragon Priest

Aggro Shaman

Pirate Warrior

Gratulálunk még egyszer exigo-nak, nagyon szép teljesítmény volt - végre kis hazánk is megmutatta a világnak, hogy ott van a Hearthstone-térképen!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!