Így nehéz nyerni: alig találtunk kaput Szaúd-Arábia ellen

Kettős vereséggel zárta a szerdai játéknapot a magyar FIFA-válogatott az FVPA vb-selejtezőben.

Amilyen szépen indult az FVPA világbajnoki selejtezősorozat a magyar FIFA 17-válogatott számára, olyannyira visszaesett a fiúk teljesítménye az elmúlt időszakban.

Nincs azonban megállás, a magyarok továbbra is nagyon sűrű programot teljesítenek: szerdán jöhetett is a következő meccs, méghozzá Szaúd-Arábia ellen, oda-visszavágós felállásban.

Az első mérkőzésen a szaúdiak esélyt sem hagytak számunkra: nagyon sima 2:0-val hozták le a mérkőzést, a magyaroknak mindössze egy kaput eltaláló lövésük volt az egész meccsen. A visszavágó már ígéretesebb volt: Szaúd-Arábia itt is vezetést szerzett, ám Karika egy semmiből jött fejessel egyenlíteni tudott.

A szaúdiak ezt követően is sorra alakították ki a helyzeteket, és végül meg is szerezték a győztes találatot a második meccsen is. Ezzel 0 ponttal zártuk a játéknapot - összességében pedig mindössze 3 kaput eltaláló lövéssel, aminél mindenképpen többre lesz majd szükség a jövőben. Még akkor is, ha érezhetően erős ellenfelet fogtunk ki tegnap este.

Magyarország 0:2 Szaúd-Arábia
Szaud-Arábia 2:1 Magyarország

(A mérkőzések közvetítése)

A magyar csapat továbbra is a harmadik helyen áll a 18 csapatos tabellán (az első 16 jut majd tovább a világbajnokságra). Fontos azonban megjegyezni, hogy messze mi játszottuk eddig a legtöbb mérkőzést (14 összecsapáson 3 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség), így mindenképpen javulnunk kell a jövőben, ha továbbra is az élmezőnyben szeretnénk maradni.

Ha még több sporthírt szeretnél, kattanj át a Goal.com-ra!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!