Végleges a PGL Major névsora, nagy harcok lesznek már az első napon!

Végleges a PGL Major névsora, nagy harcok lesznek már az első napon!

Tegnap lezajlott a kvalifikáció utolsó napja, így pedig fényderült a Major utolsó résztvevőire is, ezáltal pedig elkészítették a csoportkör első körének a párosításait.

A tegnapi napon véget ért a Major kvalifikáció utolsó napja is Bukarestben, ezáltal pedig az utolsó helyek is elfogytak. A legutóbbi, atlantai Major csapataihoz képest öt (!) helyen változott a mezőny, így Krakkóban rengeteg új és régi-új ötös debütálhat.

A 16 csapatból 8 csapat már Atlanta óta ismert volt. Ők az úgynevezett legendák, akik az előző Majorön a legjobb nyolcba jutottak. A másik nyolcas sorsa most, a bukaresti kvalifikáción dőlt el, ahol 16 csapat küzdött a rendelkezésre álló nyolc szabadon maradt helyért.

A kijutottak között ott van az újonc BIG; a visszatérő Cloud9; a szintén újonc európai mix, a PENTA; a sok kvalifikációt megélt, de először Major csapat Immortals és a hasonló cipőben járó Vega Squadron. A tavalyi Majorön is szereplő csapatok közül a mousesports, a FlipSid3 és a G2 lesz ott.

Ha a kiesőknek akarnánk versenyt szervezni, annak se lenne gyenge a mezőnye, hiszen rengeteg erős csapat maradt hoppon. Kimaradt a GODSENT, a magyar kötődésű HellRaisers, a jobb időket is megélt OpTic, az utolsó percig harcoló Team Liquid, a Team Dignitas, a Renegades, a TyLoo és a Tengri is.

A krakkói Major mezőnye tehát a következőképp néz ki: Astralis, Virtus.pro, SK Gaming, fnatic, Natus Vincere, Gambit Gaming, North, FaZe, mousesports, G2 Esports, BIG, Cloud9, PENTA, Immortals, Vega Squadron, FlipSid3.

A csoportkör - ahogy a kvalifikáción is - itt is svájci rendszerben fog zajlani. Ráadásul már a mai nap során nyilvánosságra hozták az első kör párosításait. Már most beírhatunk a naptárunkba egy-két jó mérkőzést, hiszen az első körben játszik egymással a NaVi és a G2, a Gambit és a mouz, az Astralis és az Immortals valamint a North és a Cloud9, hogy csak a legígéretesebbeket említsem. Ezenkívül játszani fog a Virtus.pro és a Vega Squadron, a fnatic és a FlipSid3, az SK és a PENTA, illetve a FaZe és a BIG is egymással az első forduló során!

Amennyiben bármilyen hivatalos információnk lesz arról, hogy hol és mikor érhetitek el a Major közvetítését, tudatjuk veletek! Addig is, ti mit gondoltok a Major résztvevőkről és a párosításokról?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!