Doomfist korai képességei viccesek voltak, de jó kezekben talán túl erősek lehettek volna

Doomfist korai képességei viccesek voltak, de jó kezekben talán túl erősek lehettek volna

A kezdetekkor még nem pofozkodni szánták, hanem birkózni. Szerencsére nem így lett.

A készítők, még a múlt héten elmondták, hogy a játék legújabb pofongyárosa mögött inspirációnként a 90-es évek verekedős játékai állnak, olyanok mint a Street Fighter vagy a Tekken.

Doomfist háttér: Sokat merítettek a klasszikus verekedős játékokból

Már csak egy hét és jön Doomfist élesben is, a mozdulatai mögött pedig Ken köszön vissza.

Most viszont kiderült, hogy a karaktert nem mindig tervezték arra, hogy intergalaktikus felütéseket osztogasson. A fejlesztők a San Diego Comic Con keretein belül arról beszéltek, hogy az elején még a birkózó vonalon indultak el, ha az marad, akkor lehet Doomfist ma Luchadorként feszít. Az egyik képessége az volt, hogy megragadta az ellenfelet és 'arrébb tessékelte', ha ügyes volt, akkor egyenest kihajíthatta a pályáról. De ha kicsit egyensúlyozott és várt egy kicsit a dobással, akkor akár pajzsként is tudta használni a felkapott ellenséget.

Az biztos, hogy Lucióval letaszajtani az oldalról érkező flanker-eket nagyon-nagyon jó érzés. Most képzeljétek el azt, ahogy elkapjátok valakinek a grabancát, majd egy jól irányzott dobással kipenderítitek a pályáról. A képességről a játék egyik fejlesztője, Geoff Goodman a következőket mondta:

"Az lehet, hogy az ötlet nagyon viccesnek tűnik, de ez már azért nagyon elrugaszkodik az alapötlettől. Doomfist nem birkózó."

A másik érdekes elgondolás a fejlesztőknek az volt, hogy ejtik ezt a hősdobálós dolgot, helyette tudjon kitépni darabokat a talajból és azt hozzávágni az ellenfélhez, amivel az olyan hősöket is ki tudná iktatni, akik a levegőben szeretnek élni. Sőt az ultiját alapból Orisához tervezték, de valahogy hozzá sokkal jobban illett.

Végül az utolsó infó, amit Goodman-ék elmondtak a Talon egyik főnökéről, hogy először tankot akartak belőle csinálni, de egy idő után rájöttek, hogy az egész egyszerűen nem passzol a koncepcióba:

"Amikor végeztünk az első tank változattal, akkor fura volt. Abban a szerepben az ökle nem üthet túl nagyot, ha bedurvulna a sebzés, akkor megint beleszaladnánk egy Roadhog balansz szituációba."

No igen, az ominózus egy emberes apokalipszis eddig is nem kevés vesződséget okozott a fejlesztőknek, hiszen a Hook + Auto Attack kombója a legtöbb törékeny karaktert egy pillanat alatt eltörölte. Ha most pedig jön egy másik karakter hasonló paraméterekkel, akkor csak a saját dolgukat teszik végtelenül nehézzé.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Cover és képek: Blizzard

Kövess Minket!