Óriási lépés az e-sportnak – Jön az első Olimpiai E-sport Hét

Óriási lépés az e-sportnak – Jön az első Olimpiai E-sport Hét

Hosszú még az út az e-sport előtt, de most egy óriási lépést tett meg afelé, ahogy akár olimpián is szerepeljen.

Fontos hét a mostani az e-sport számára. Hosszú ideje megy már a vita, hogy sport-e az e-sport, hogy van-e helye olimpián, hogy a kormányoknak érdemes-e vele foglalkozni, hogy találhatnak-e benne hosszútávú lehetőségeket? Nos, 2022 harmadik hetében úgy tűnik egyre magasabb szinteken foglalkoznak már az e-sporttal és végre megvalósulhat egy rendkívül fontos esemény is.

Az EU Parlament néhány napja fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy az e-sport egy stabilan fejlődő iparág legyen, hogy generációk múlva is a hétköznapjaink része legyen. Erről bővebben itt olvashattok.

Most pedig az jelentette be az IOC, azaz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy 2023-ban megrendezik az első Olimpiai E-sport Hetet. A rangos esemény június 22. és 25. között kerül megrendezésre, méghozzá Szingapúrban. A rendezvény célja, hogy bemutassa a legújabb technológiákat, hogy tanítson a virtuális sportok világáról, showmeccseket mutat be és persze ennek keretein belül, élőben rendezik majd meg az Olympic Esports Series döntőit is, amire tavaly csak nem 250 ezer játékos nevezett, több versenykategóriában is, összesen 100 országból.

„Hisszük, hogy az élőben, színpadon játszott döntők új lehetőségeket teremtenek majd, az e-sportolókkal és persze a szurkolókkal való közös együttműködésben. Tökéletes alkalom ez, hogy még szorosabbra fűzzük viszonyunkat Szingapúrral, számtalanszor támogatták már az Olimpiai Mozgalom több innovatív tervét. Otthont adtak az első Ifjúsági olimpiai játékoknak még 2010-ben, most is izgatottan várjuk a közös munkát." - nyilatkozta Thomas Bach olimpiai és világbajnok német tőrvívó, sportvezető, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelenlegi elnöke.

Évek óta beszédtéma már az e-sport és az Olimpia és bár ez még nem azt jelenti, hogy olimpiai bemutató sportággá válna az e-sport, mindenképpen egy fontos lépéssel került most közelebb ehhez.

Az első Olimpiai E-sport Hét részleteivel 2023 elején érkeznek majd a szervezők.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!