Ezt az öt filmet értékelték a legrosszabbra 2022-ben

Ezt az öt filmet értékelték a legrosszabbra 2022-ben

Itt már azért felütik a fejüket a nagyobb költségvetésből készült és nagyobb nevekkel fémjelzett alkotások is.

2022-ben is sok nagyszerű film tűnt a nagyásznon, viszont nem mindig sikerül valami maradandót alkotni. Bár ez nézőpont kérdése, hiszen bizonyos tekintetben egy borzasztóra sikeredett mozi is képes lehet egyeseket a maga módján szórakoztatni. Sajnos azonban tényleg akadnak olyan darabok is, melyek csak néhány órára képes szórakoztatni az embereket, de előfordul az is, hogy időpocsékolásnak tudható be. De vajon melyek voltak a rosszak között is a legrosszabb filmek?

2022-ben több, mint 500 olyan egészestés film került fel a Metacritic oldalára, amelyet legalább 7 kritikus is véleményezett. Nyilvánvalóan ezek között nem biztos, hogy ténylegesen ott szerepelnek az esztendő legpocsékabb címei, de azért ettől függetlenül elég jól le lehet szűrni, hogy miket érdemes kerülni.

Kapásból lehetne egyébként már most mondani néhány csalódást, hiszen elég csak a Jared Leto főszereplésével moziba küldött Morbiusra gondolni, de ez csak egy a felhozatalból. Az alábbi ötös listában olyan alkotások is szerepelnek, melyet valamelyik streamingszolgáltatásra került fel és lehet nem is hallott róla sok mindenki. Az egyetlen közös bennük, hogy a kritikusok többsége a felhasználókhoz hasonlóan nem igazán szerette őket. Íme 2022 5 legrosszabb filmje a Metacritic mércéjével nézve:

5. The School For Good And Evil

Megjelenés: Október 19.

Metacritic pontszám: 30 (17 kritika)

Ebben a Netflix által életre hívott fantasztikus filmben két legjobb barát felvételt nyer egy elvarázsolt iskolába, ahol az embereket jó és a rossz erők használatára is kiképzik. Ezzel tartják fenn az egyensúlyt. Alapvetően ez egy modern tündérmese, olyan sztárokkal, mint Cate Blanchett, Charlize Theron, Ben Kingsley, Kerry Washington, mégis egy nagyon gyenge eresztés.

4. Mother Schmuckers

Megjelenés: Március 4.

Metacritic pontszám: 28 (9 kritika)

A mindössze 70 perces Mother Schmuckers két testvérről szól, akik az anyjukkal élnek. Egy napon pechjükre elvesztik a kutyáját. Nem kell valami nagy durranásra gondolni, igazából ez a Hé haver, hol a kocsim? francia verziója, de a viccek túlzásba esnek, és több ízben olyan kritika is érte a produkciót, miszerinte megpróbálják megbántani a közönséget.

3. Blacklight

Megjelenés: Február 11.

Metacritic pontszám: 27 (22 kritika)

Liam Neeson a Blacklight főszereplője, aki egy sötét múltú kormányzati alkalmazottat alakít. Az különbözteti meg ezt Neeson korábbi munkáitól, mint például a Taken, hogy a színész karaktere most nem a jó oldalon áll – legalábbis kezdetben. Szembekerült az FBI embereivel, bár kiderül, hogy ők amerikai állampolgárokat gyilkolnak. Nehéz eldönteni, hogy mit is szerettek volna kihozni a filmből, ezért leginkább egy nézhetetlen akció-thrillernek minősítették.

2. Me Time

Megjelenés: augusztus 26.

Metacritic pontszám: 25 (19 kritika)

A Netflix hozza a formáját. Ez a saját gyártású alkotás nagyjából arról szól, hogy két édesapa szabadságot vesz ki, hogy lelépjen a feleségétől és a gyerekektől, aztán belevágnak egy vad hétvégébe.

1. Asking For It

Megjelenés: Március 4.

Metacritic pontszám: 20 (7 kritika)

Ennek a thrillernek a középpontjába egy pincérnő kerül, akit szexuálisan bántalmaznak. Ennek hatására találkozik egy csoport nővel, akik összefognak, hogy legyőzzék a hatalmon lévő korrupt férfiakat. A kritikusok szerint ebből a filmből hiányzik a mélység és bár alapvetően jó témája lehetne, csak egy szimpla bosszúfilmet kaptak a nézők. Jeannette Catsoulis, a New York Times munkatársa szerint az Asking For It finom, mint egy kalapács és sekély, mint egy csészealj.

Szerintetek melyik volt 2022 legrosszabb filmje?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések