Három stúdiót bezárt, egy újat viszont megnyitott az Activision

Három stúdiót bezárt, egy újat viszont megnyitott az Activision

A Microsoft jelentette be, hogy az Activision Lengyelországban nyit új stúdiót. A reakció nem az, amire az óriásvállalat számított.

Egy új játékfejlesztő stúdió nyitását általában örömujjongás és izgatottság követi, az Activision új beruházásának fogadtatása viszont inkább keserű, mint édes.

A vállalat még május 7-énzárta be három stúdióját is, az Alpha Dog Gamest, az Arkane Austint és a Tango Gameworkst, illetve kettő stúdióját, a Roundhouse Studiost és a ZeniMaxOnline Studiost pedig összevonta. A május elején elbocsájtott alkalmazottak például biztosan nem fognak nagy boldogság közepette ugrándozni a Lengyelországban nyíló fejlesztőcég hallatán.

Ahogy a volt alkalmazottak, úgy a rajongók és a többi játékiparban dolgozó is elítélte a Microsoft húzását, szerintük nem fair, hogy a cég rossz irányítása miatt csődbement stúdiók bezárása miatt emberek veszítik el a munkájukat, miközben máshol egy másik céget alapítanak.

Ezeket olvastad már?

Az új stúdiót egyébként Lengyelországban nyitja a Microsoft alá tartozó Activision, a krakkói cégbe pedig tárt karokkal várja az Activision "az osztályában legjobb tehetségeket az egész iparból". A lengyel csapat AAA-s történet alapú új IP-ken fog majd dolgozni, ami hasonló lesz a The Last of Us, az Uncharted, a Destiny, a Far Cry, a Cyberpunk 2077 vagy a The Witcher játékokhoz. A lista mindenképpen megkapó, de azt is látni kell, hogy egy új stúdió nem fog egyhamar játékokat kipumpálni magából, ha csak most kezdődik majd az alkalmazottak felvétele. Úgy számolunk, hogy valamikor 3-4 év múlva érdemes legelőbb számítani egy Elsewhere Entertainment álltal fémjelezett játék megjelenésére.

Ti mit szóltok az Activision újonnan alapított stúdiójához?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések