Óriási verést kapott a THR a LoL Roadshow döntőjében

Az aktuális forma alapján esélyesebbnek tűnt a WiLD, de nem ennyivel.

Hosszú hónapok és roster cserék után, először csapott össze a két nagy hazai rivális, a WiLD Multigaming és a Team Horizon Reapers egy hazai LAN döntőjében. Az a THR, amelyik 2016-ban, de még idén év elején is mindent megnyert, és az a WiLD, amelyik az elmúlt egy évben szinte mindig csak ezüstéremmel távozhatott.

Persze mindkét csapatban voltak változtatások, de a komolyabb hatást a WiLD tudta elérni, Carabon, Sick és Meight, kiegészülve a talán legjobb hazai alsó ösvény duóval, hi im mate-val és Hextasy-val még szerintem is esélyesebbként érkeztek erre a fináléra.

Bár a ROG Magyar Elit Bajnokság első fordulóját mindketten 2-0-lal vették, a THR jobban megizzadt a győzelemért az újonc Afterglow ellen. Az egyéni hibák a WiLD elleni szériában is előjöttek, Qgloof és Benji is sokat rontott, de még sk1nzor se hozta a tőle már megszokott, magabiztos carry játékot.

Mindkét csapat célzottan tiltott, a WiLD Sk1nzor ellen, míg a THR hi im mate ellen. Hiába azonban a sok mides és lövész tiltás, Meight és mate is számára komfortos hősöket kaptak LeBlanc és Tristana személyében, míg Sk1nzor Lissandrát választotta (gondolom emlékszünk még a MEB döntőre, ahol ugyanezzel a hőssel parádézott). A meccs nem indult jól a Reaperek számára, mert Meight Sick segítségével nagyon gyorsan megszerezte az első gyilkosságot. A késleltetett laneswap után 2 a 2 ellen oldotta meg a helyzetet a WiLD, Hextasy Zyra választása tökéletes counternek bizonyult Qgloof Jannája ellen, aki többször is belehalt a növényekből érkező auto attackokba, aminek a következtében már a 13. percben 4000 arany volt a vadak előnye.

Élő videó megtekintése innen: MagyarLoLTV – www.twitch.tv

Az előny pedig csak tovább nőtt; majdnem 16 percet kellett várni az első THR killre. Itt azonban már Meight solozta a meccset, még Marinet is megölte 1v1-ben. A WiLD néha már overextendelt és túl bátran mentek a harcokba, de ellenben az Afterglow ötösével, ők tudták, hogy fejezzék be a meccset, aminek vége is lett 28 perc alatt.

A Bo5 széria második párharcára már inkább mid orientált volt a tiltási fázis, a 6 bannolt midest követően sk1nzor Talyah, míg Meight Kassadin mellett tette le a voksát. Közben egy kis juke is sikerült a pick/ban fázisban a WiLD-nak, ugyanis sikerült meglepniük a THR-t a J4-Maokai top/jungle cserével. Az első gyilkosság ezúttal Meighten landolt, Benji és sk1nzor egy remek dive-val kapták el a Kassadint. A válasz nem maradt el: előszőr Sick ölte meg Benjit, majd a felső ösvényen Carabon hozta az 1v1-et Marine ellen. Aztán alul volt egy kis csetepaté, aminek a végén Meight kapott egy killt, majd egy perccel később középen sk1nzort is lehozta 1v1-ben. Szépen lassan megint elhúzott a WiLD, Meight már 5-1-be volt Kassadinnal és elég bátor volt ahhoz, hogy vegyen egy Mejait. Közben Máté Kog’Mawja is elkezdett scalelni, akinek sikerült egy perfect KDA-s meccset összehoznia, 6-0-7-be végzett. Ismét vége lett 28 perc alatt, szinte másodpercre pontosan ugyanaddig tartott a meccs.

Az utolsó mérkőzés pickek és bannok szempontjából is trollkodásnak tűnt, de komoly koncepció volt mögötte: Ezúttal 7(!) midest bannoltak ki a csapatok, sk1nzor Cassiot hozott, míg Meight óriási meglepetésre berántotta az egyébként soloQ-ban védjegyének számító Kha’Zix midet. Azonban már az első percben előnyhöz jutott: Benji a mostani nemzetközi metában népszerű Ezreal Jungle-t hozta, de rosszul helyezkedett, Meight pedig köszönte a free killt, onnantól nem volt megállás, már az 5. percben 1v1-be hozta sk1nzort.

Ez a meccs még fájdalmasabb volt talán, mint az első kettő: Meight szabadon rohangált a pályán, 1v1-ben senki se tudott elmenekülni tőle, két-három THR-es kellett ahhoz, hogy megöljék. Benjinek még sikerült Baront lopnia, de a 20. percben 10k arany előny visszahozhatatlan volt. Meight lecarryzte a meccset, nálunk ő lett a széria MVP-je.

A 0-3 pedig egy nagyon erős figyelmeztetés a THR-nek, akik amióta megalakultak, nem kaptak ekkora verést magyar csapattól. A ROG Magyar Elit Bajnokság még az elején jár, szóval van még idő a javításra.

A meccs után megkérdeztük Meightet, hogy látta a párharcot belülről és, hogy mennyire volt szándékos az a Kha’Zix pick:

 

A THR lövésze, Joe pedig elmondta, hogy bár ő személy szerint nagyon sokat fejlődött, a csapatnál most nincs minden rendben, azon lesznek, hogy fejlődjenek.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!