A WiLD egy erős veréssel ajándékozta meg a THR-t a ROG MEB 4. napján

A WiLD egy erős veréssel ajándékozta meg a THR-t a ROG MEB 4. napján

Nagyon fontos naphoz érkeztünk tegnap; az összes széria egy-egy kulcsmérkőzés volt a csapatok számára, mindenkinek jó oka volt küzdeni.

A ROG MEB negyedik napja az utolsó előtti csoportköröket hozta el nekünk, a csapatok állása és a szériák kiosztása pedig pontosan úgy alakult, hogy mindenkinek foggal-körömmel kellett kapaszkodnia a győzelmébe, ugyanis nagyon sok minden múlott egy-egy vereségen. 

Harmadjára is összecsaptak hazánk legjobbjai a ROG MEB-en

Aioween | 17/10/09 11:17 Két darab 2-0-át és egy döntetlen is láthattunk a ROG MEB harmadik fordulójában. Erősnek mutatkozik a Rift és a THR, a WiLD-nál viszont valami kizökkent. Most vasárnap ismét ROG MEB lázban égett az ország, a VB izgalmai után.

Amennyiben a THR megnyerte volna a maga szériáját, akkor gond nélkül bejutottak volna az elődöntőkbe, így viszont a WiLD is egy potenciális jelölté vált az első továbbjutásra. A RIFT Esports-nál szintén ez a helyzet: ha nyertek volna 2-0-ra, akkor bebiztosították volna helyüket az elődöntőkbe, ám mivel 1-1-t játszottak az AGW-vel, így hármas holtverseny alakult ki a tabella tetején. A WSE és PLG párbaja már egy kényesebb téma, hiszen a 2-0-s vereség által a WSE-t a kiesés szele súrolja, vagyis inkább már masszívan süvít az agancsaik között, ám esélyük még mindig van. Ehhez nagyon  kevés remény van, sok csodának kell hozzá történnie, szinte már a bolygók együttállása is szükséges hozzá, de még fordulhat a kocka.

Vegyük is sorra a mérkőzéseket röviden.

THR vs. WiLD

1. meccs

Nos, az örökrangadó első meccséről nem nagyon lehet mást mondani, mint hogy egy abszolút dózer volt, a WiLD az elejétől a végéig tökéletesen uralta a meccset és az egész térképet. Konkrétan sehol, semmilyen formában nem hagyták érvényesülni a kaszások csapatát, vittek mindent, amit értek. Gyilkosságokat, tornyokat, szörnyeket, elképesztően magabiztos játék volt ez a WiLD-tól. Annak ellenére, hogy a csapat-kompozíciójuk inkább a late game-re készült, a korai szakaszban is teljes testsúlyukkal álltak a THR nyakán. Meight Kassadinja és Máté, illetve Hextasy Tristana-Zyra kombója egy fájdalmas élmény volt a THR számára. Alig 23 perc alatt be is dőlt a THR nexusa.

2. meccs

Ez az ütközet egy hangyaleheletnyit jobban indult, a THR nem kapott azonnali pusztítást már az első percektől, ehhez például hozzájárult egy olyan trükk is, hogy Benji és Marine helyet cseréltek a jobb meccs reményében, ám összességében ez sem jelentett nekik túl sok előnyt. A játék korai szakasza kicsit szorosabb lett, de a középső résztől a WiLD megint megragadta a gyeplőt, és ismét hoztak mindent, amit csak értek. Nagyon a helyén volt az összhang a vadaknál, cirka 25 perc alatt ezt a mérkőzést is befejezték.

Kiemelt pillanatnak itt van Hextasy fantasztikus reakció ideje, amivel több, mint biztos, hogy megmentette lövészét a biztos haláltól. 

WSE vs. PLG

Mint följebb írtam, ez egy nagyon fontos mérkőzés volt mindkét gárda számára, látszott is, hogy mindketten nagyon próbálkoznak nyerni.

1. meccs

A PLG nagyon agresszívan kezdte meg a játékot. Zseniális csapatmunkával és kötélidegekkel hozták el az első gyilkosságot chrisie személyében, akinek a Ryze-ját nagy erőkkel próbálta megfogni a Plague. Szép játékkal vezették végig a meccs korai és középső szakaszát, igazából a WSE nem is tudott mást tenni, mint védekezni, hiszen számottevő arany hátrányban szenvedtek nagyon sokáig. Viszont a late game felé haladva a WSE picit ráncba szedte magát, több nagyon rossz harc és közel 10 ezres arany hátrány mellett volt néhány jó húzások, a 30. perc környékén nagyon ügyesen elhoztak egy Baront, majd ezzel a 33. percben egy nagyon fontos csapatharcot is megnyertek. Íme:

Ám hiába volt mindez, végül nem sikerült a szarvasoknak megfordítaniuk a meccset, de mindenképpen egy nagy dicséretet érdemelnek, hiszen ilyen nyomás alatt kitartottak közel 38 percig. 1-0 a PLG-nek.

2. meccs

Na, a második mérkőzésük meglehetősen izgalmasra sikeredett. Chrisie elhozta Yasuot ez pedig már önmagában adott egy nagy hype-ot az egésznek, majd megfejelte mindezt azzal, hogy ezen a meccsen is ő halt meg először. A chat természetesen felrobbant a vb-n is látott Yasuo teljesítményt idézve, ám Chrisie végül megmutatta, hogy őt nem olyan feedelős fajtából faragták, és nagyon eredményesen tudta kihasználni karakterét a későbbi szakaszban.

Verzion nagyon durván odataposott a farmolásnak, a 30. percben 100-zal több minionja volt, mint Yaztromnak, ám ettől a Plague még igenis versenyben volt, nem hagyták magukat, és az egész vége egy nagy oda-vissza adok-kapok mérkőzés lett, sok helyen egy igazi fiesta. Végül a Plague egy elhozott Baron segítségével tudta lezárni a meccset, ám most is közel 35 percre volt ehhez szükségük. Nagyon izgalmas mérkőzés volt, nagyon fej-fej mellett haladtak a csapatok, Chrisie Yasuoja Smly Rakanjával pedig jó néhány szép pillanatot ajándékozott a nézőknek. Íme egy:

RIE vs. AGW

Hasonlóan a többihez, ez a széria győzelem is fontos lett volna mindkét csapat számára, végül azonban egy döntetlennel búcsúztak el egymástól.

1. meccs

Az első meccsen nagyon jól kezdett a RIFT, első gyilkosság, első torony, sok mindent bezsebeltek maguknak, és előnyükkel egészen a 21. percig tudták sanyargatni az AGW ötösét, ekkor ugyanis az Afterglow megszerzett egy Baront és elhozott 3 embert a RIE gárdájából teljesen ingyen, így nagy erőkkel elkezdték visszahozni magukat. Nem is volt nekik innentől megállás, az arany előny csak nőtt és nőtt az AGW javára.

A totális vég viszont a 30. percben érkezett meg a RIE számára, az AGW el tudott hozni egy újabb Baront, és nagyon ügyesen ki is védekezték a RIFT érkező rohamát, majd egy kristálytiszta ásszal egyszerűen csak végigmentek a RIFT bázisán. 1-0 az AGW-nek.

2. meccs

Végül pedig elérkeztünk a nap utolsó mérkőzéséhez, ami minden bizonnyal a nap mérkőzése is volt. Hihetetlenül szoros párbaj volt ez a RIE és az AGW között. A RIE az 1 pontjáért, míg az AGW a 3 pontjáért küzdött, a vége pedig egy újabb nagyon szoros fej-fej melletti küzdelem lett.

Az első gyilkosság a RIFT zsebébe táncolt, ám ez alkalommal nem lehet elmondani egyik csapatról sem, hogy hozták volna a korai szakaszt, hiszen az első percektől fogva egymás nyakán taposva haladtak előre, alig volt 1-2 ezres különbség közöttük. Az első komolyabb arany előnyhöz közel fél órát kellett várnunk, amikor a két csapat egy elég érdekeset cserélt egymással. A felső ösvényen meghalt a RIE dzsungelese, lövésze és támogatója, így az Afterglow gond nélkül tudott fordulni a Baronra, az életben maradt wAZIER és Kubu pedig úgy döntöttek, hogy inkább elhozzák az alsó ösvény inhibitorát, ezzel is keserítve valamit az AGW-n. 

Ezután a két gárda közötti különbség már felugrott kerek egész 4 ezer aranyra, ám ismételten be is állt ennyire a mérkőzés, se fölfele, se lefele nem változott ez az érték. Az "állóvizet" e téren végül egy következő Nashorozás törte meg, amit Domee elképesztő gyönyörűséggel tudott belopni az AGW-től, ezzel pedig olyan előnyre tettek szert, ami apránként az ő oldalukra kezdte állítani a mérkőzést.

Nem sokkal később egy újabb jó csapatharc során a RIE 4 embert el tudott hozni az AGW gárdájából, ezzel pedig nagyon-nagyon közel kerültek a győzelemhez. Ahogy Thanatos mondta: "Kububól Kuboldogság lesz..." ám végül egy hajszál híján, de az éledő Afterglowosok ki tudták végezni a RIFT rombolni próbáló alakulatát, így a mérkőzés további néhány percig folytatódott.

A győzelmet végül egy újabb Baron hozta meg a RIFT számára, ám ehhez majdnem 46 percre volt szükségük. Roppant szoros és elképesztős csata volt ez, remélhetőleg sok ilyen láthatunk még a hátralévő fordulókban. A tabella jelenleg így néz ki; -jövőhét vasárnap pedig folytatódik a ROG Magyar Elit Bajnokság.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!