Az amerikai Minor kvalin sem jött be a papírforma

Kiesett az Immortals, a Tempo Storm és a Splyce is az észak-amerikai selejtezőn!

Lezajlott Észak-Amerikában is a minor kvali, az amerikai kvalifikáción csak öt gárda juthatott tovább az offline eseményre. A Minoron a Dél-amerikai kvaliból továbbjutó TeamOne-nal, valamint a két meghívott együttessel, a CLG és Liquid duójával fogják összemérni tudásukat (ez a három, plusz az öt továbbjutott csapat adja a nyolcas mezőnyt) a két szabad helyért, mely a Major fő selejtezőjére vezet.

Az öt továbbjutóból talán a legnagyobb meglepetést a FRENCH CANADIANS és a Rise Nation csapata okozta. A FRENCH CANADIANS Subroza irányításával ejtette ki az Immortalst, boltz nem is bírta magában tartani az indulatokat, Twitteren engedte ki a gőzt gyanúsítgatva Subrozát, hogy LAN-on a netes teljesítménye felét sem tudja mutatni:

Régóta tudjuk, hogy Subrozát folyamatosan csalással vádolják, de eddig nem sikerült minden kétséget kizárólag bebizonyítani ezt, a nap végén pedig Subroza csapata ment tovább, míg az új gárdával játszó Immortals kiesett a kvaliról. A másik kanadai, kevésbé ismert ötös a Rise Nation volt, akik rommá verték a ShahZaMmal felálló Misfits-et és a Rouge-ot is. Egy meccset engedtek ki kezük közül, de így is simán továbbment a kanadai csapat.

November 2-5. között követhetitek az amerikai kvalifikációt, ahol a Liquidnek van a legtöbb esélye, de mellettük egy hely még kiadó, így akár meglepetést is okozhat valamelyik csapat az öt bejutottból.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!