Ilyen volt a VB döntő a Lurdy-ban

Ilyen volt a VB döntő a Lurdy-ban

Tavalyhoz hasonlóan idén is a Lurdyba látogattunk el a VB vetítésre, és nem bántuk meg. Íme, hogy mi hogyan láttuk az idei vetítést.

Múlt hét végén, szombaton elérkezett a várva várt világbajnoksági döntő az SKT és a Samsung Galaxy között. Tavaly is ez a két csapat küzdött meg egymással, és a színpadon mindössze két új játékos volt a múlt évhez képest: Huni, illetve Peanut. Mégis nagyon vártam már, hogy újra láthassam ezt a két világklasszist egymás ellen játszani, hiszen tavaly is nagyon szoros volt a mérkőzésük. 

Idén már csak azért is izgalmas volt, mert az idei SKT tűnt eddig a leggyengébbnek az összes közül, amit eddig láttam. A harmadik szezonban nagyjából érinthetetlenek voltak, és 2015-ben is egy meccset vesztettek csak a döntőben a Koo Tigers-zel szemben. Tavaly már nem volt ennyire könnyű dolguk, bár igazán ott is csak a döntőben izzadtak meg, pont a Samsung Galaxy ellen, hiszen öt mérkőzés kellett a győzelemhez.

Azt tudtuk, hogy a Samsung felveszi a kesztyűt -de erre senki nem számított

Megvan a 2017-es League of Legends világbajnok és idén nem az egyéni-, hanem a csapatjáték nyert.

Idén viszont úgy gondoltam, hogy ha bármikor, akkor most lehet megállítani az SKT-t, amíg a földön van. Már az alapszakasz során is érződtek a gondok a csapaton belül, hiszen a Rift Rivals során Kína lenyomtak Koreát. A nyári szezonban volt egy 0-8-as sorozata is az SKT-nek, illetve mind a negyeddöntőben, mind pedig az elődöntőben 5 mérkőzésig mentek, hogy nyerjenek, ráadásul mindkétszer hátrányból kellett visszahozniuk. Ezzel szemben a Samsungnál pont fordított volt a helyzet. Ők inkább a csoportkörökben gyengélkedtek kicsit, viszont a rájátszást elég simán letudták. Az LCK győztes Longzhu-t 3-0-val küldték haza, míg a Team WE is csak egy első meccset tudott hozni ellenük, amíg Ambition-ék felébredtek igazán.

Ezekkel a tudatomban keltem fel valamikor hajnali 5-kor, hogy időben odaérjek a Lurdy moziba, ahol tavaly is végigizgultam az egészet. Idén azért a korai kezdés szerencsésebb volt, mint tavaly, amikor reggel 7 és 8 között mentünk haza. A helyszín természetesen nem sokat változott, hiszen egy moziról van szó. Az érdeklődés idén sem maradt el, annak ellenére, hogy nagyon korán kezdődött, és sokan messzebbről is jöttek csak emiatt. Egyesek még a határon túlról is képesek voltak feljönni Budapestre a Lurdy-ba, csak azért, hogy itt izgulhassák végig az egészet. 

Minden készen áll a VB döntőhöz #esport1 #esport #leagueoflegends #redbull

Esport1 (@esport1) által megosztott bejegyzés,

A meccsek előtt oRoberto természetesen felmérést is végzett a közönség körében, hogy ki kinek szurkol, és meglepő módon a Samsung rajongók ezúttal vagy többen voltak, vagy csak hangosabban kiabáltak, amikor alkalom volt rá. Talán azért is lehetett ez, mert három alkalom után nem én voltam az egyetlen, aki már unta az SKT skineket, és némi változatosságra vágytunk. Összesen négy terembe lehetett beülni, és szükség is volt ennyire, mert mindegyik tele volt nézőkkel. Teljesen más élmény egy dugig feltöltött teremben, hatalmas mozivásznon végigizgulni az egészet, mint otthon egyedül, vagy pár baráttal leülni egy tévé elé. Minden egyes megmozdulásra reagálnak az emberek, ki-ki másképp, attól függően, hogy kinek szurkolt.

A meccseken kívül azért voltak más érdekességek is. Többek között Diesel, illetve AK is itt volt vendégként, valamint a Team Horizon Reapers pár tagja is beugrott szórakoztatni a közönséget. Előbbi kettő egy-egy rövid beszélgetéssel és persze jóslással ütötte el az időt, míg a THR a különféle lootok kiszórásában segített, a közönség legnagyobb örömére. Cosplay versenyt is tartottak, ahol a nézők szavazhattak online, hogy melyik CP nyerte el leginkább a tetszésüket. Az első helyet végül egy Dark Valkyre Diana nyerte, második helyre Jinx futott be, a harmadik pedig egy srác által készített Arcade Riven lett.

A fő attrakció mégis a döntő maga volt, ami elég látványosra sikerült, már csak a bevezetőt nézve is, hiszen a szemünk elé varázsoltak egy teljesen 3 dimenziós ősi sárkányt, aki végig repkedett a Marádfészek felett, természetesen csak CGI formában, de még így is elállt tőle a lélegzetem, ahogyan valószínűleg szinte mindenkinek, aki nem tudott róla.

Ez bőven elég volt ahhoz, hogy izgalommal teli várjam a mérkőzéseket. Ami a meccseket illeti, nem szeretnék most mély elemzésbe kezdeni, ezt már megtettük egy korábbi cikkünkben, de egy dolog biztos, hogy meglepődtem. Nem azon, hogy a Samsung nyert, én amúgy is rájuk tippeltem végső győztesként látva az SKT idei formáját, de arra, hogy 3-0-ra nyernek; soha az életben nem számítottam volna! Az első meccs volt talán a legszebb, még ha nem is a legizgalmasabb. Tökéletesen mutatta meg azt, hogy gyilkosságok nélkül, színtiszta makróval is lehet nyerni. Másodjára szintén nem igazán tűnt úgy, hogy az SKT sokat tudna tenni, és ezen a mérkőzésen vesztette el első világbajnoksági meccsét Faker Ryze-on. Harmadjára egy kicsit aggódni kezdtem, hogy jönni fog majd a fordítás az SKT részéről. Végül a csoda nem történt meg, legalábbis az SKT oldaláról, a Samsung viszont elérte a lehetetlent, és legyőzte az SKT-t egy világbajnokságon!


Moziról lévén szó, nagy záróceremóniát itt nem nagyon lehetett tartani, és elég gyorsan kezdtek el szállingózni az emberek is, így kissé ürességérzetem lett, mint amikor valami nagyon hirtelen elmúlik. Több mint egy hónapon keresztül összesen 24 csapat küzdött azért, hogy eljussunk eddig a pillanatig, és alig 3-4 óra alatt beérett ez a két hónap egy 3-0-val. Valószínűleg a korai kelés viselhetett meg sok embert, így engem is, elvégre nem gyakran kelünk hajnalban a  hétvégén, hacsak nincs rá komoly indokunk. El is fáradtam kicsit a végére..

Megfáradtunk a munkában #esport1 #redbull #esport #leagueoflegends #worlds

Esport1 (@esport1) által megosztott bejegyzés,

A hazamenetel során is még nehezen akartam elhinni, hogy az SKT ténylegesen kikapott, ráadásul így, igazán csak akkor fogtam fel, mikor már az SSG VB skin választásairól írtam a cikkem, és akkor megfogalmazódott egy gondolat bennem: " Eddig tartott a töretlen SKT éra..."

Ezeket a skineket választották a VB győzelem mellé a Samsungosok

A Samsung Galaxy sokak meglepetésére nem csak hogy megverte, de konkrétan felmosta a padlót az SKT-vel. A játékosok máris eldönthették, hogy milyen hősre szeretnének skineket.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!