"Hatalmas előny, hogy a játékosaink különböző kulturális hátérrel rendelkeznek" -Noah Winston

A Los Angeles Valiant 23 éves vezérigazgatója most bepillantást engedett készülő csapatának kulisszatitkaiba. 

Az előző héten bejelentettek minden Overwatch League csapatot és a Blizzard is közzétette a hamarosan induló versenysorozat időtervét, valamint a legfontosabb információkat. Természetesen a hype vonat is megindult, szóval sorra jönnek ki az interjúk az alakulatok tagjaival, legutóbb például a Los Angeles Gladiators két játékosa beszélt az OWL-be való bekerülésről; ha lemaradtatok volna róla, az alábbi cikkünkben tudjátok pótolni.

"Folyamatosan próbálkoztunk, és olyan helyet akartunk találni, ahol együtt tudunk játszani" -iRemiix és Bischu

A Blitz Esports interjúsorozatának legutóbbi alanyai, a Los Angeles Gladiators tank játékosai.

Most a másik Los Angeles-i helyszín tulajdonosa, Noah Winston osztotta meg gondolatait csapatáról, a Los Angeles Valiant-ról, az interjúból pedig igencsak érdekes részletek derülnek ki, bepillantást nyerhetünk például az alakulat szellemiségébe és céljaiba is. 

"Véleményem szerint hatalmas előnyt jelent, hogy a játékosaink különböző kulturális hátérrel rendelkeznek, akik így többféle módon tudják segíteni egymást. A kulturális diverzitás egy e-sport csapatban különösen fontos, főleg egy olyan globális versenysorozatban, mint az Overwatch League. Mi itt az Immortals-nál (az LA Valiant anyaszervezete -a szerk.) mindig igyekeztünk a legjobb játékosokat szerződtetni, nem nézve azt, honnan is származnak. 

Az elsődleges célunk megnyerni az Overwatch League-et, nem csak az első szezont, hanem az előttünk álló évek minden szezonját. Az általunk megtett lépésekkel pedig mindenféleképpen a hosszú távú sikerünket szeretnénk garantálni, de a folyamat hónapokig, vagy akár évekig is eltarthat majd."

Winston a játékosai mindennapi életét is szeretné pozitív irányba terelni, nem hisz például a napi 12 órás gyakorlásokban, inkább a 6-8 órás munkaidőt preferálja, elkerülve ezzel az e-sportolók körében sokszor előforduló kiégést. A srácok minden reggel nyolckor kelnek és a parton közös edzést tartanak, munkájukat pedig fitnesz edző és hivatásos séf segíti, hogy ne csak ingame, de a való életben is a maximumot tudják nyújtani. 
ow blizzard lavaliant
Szó esik még továbbá a Los Angeles Gladiators-ról és a San Fransisco Shock-ról, mint rivális csapatokról, Noah viszont utóbbit külön kiemeli és elmondása alapján a két csapat között véresebb lehet majd a viszony, mint a klasszikus sportokban a Kelet vs. Nyugat jelenség. Zárszóként a játékosok motivációt foglalja össze, mit is szeretnének elérni a ligában. 

"Nézd, minden játékosunkat ugyan azok a dolgok érdeklik leginkább, ez pedig a győzelem, a rajongótábor, nevet szerezni maguknak, de legfőképpen az, hogy mindezt együtt tegyék meg. Nagyon keményen akarnak dolgozni, hogy elérjék a céljaikat és ennek érdekében rengeteg mindent képesek feláldozni."

A Los Angeles Valiant játékoskerete a következő:

  •  Brady "Agilities" Girardi (DPS)
  •  Christopher "GrimReality" Schaefer (DPS)
  •  Ted "silkthread" Wang (DPS)
  •  Terence "SoOn" Tarlier (DPS)
  •  Indy "SPACE" Halpern (Flex)
  •  Lee "envy" Kang-jae (이강재) (Flex)
  •  Koo "Fate" Pan-seung (구판승) (Tank)
  •  Seb "numlocked" Barton (Tank)
  •  Park "KariV" Young-seo (박영서) (Support)
  •  Benjamin "uNKOE" Chevasson (Support)
  •  Stefano "Verbo" Disalvo (Support)

Összességében jó látni, hogy a Los Angeles Valiant és Noah Winston ekkora szenvedéllyel áll neki a közelgő versenysorozathoz, és mindez nagyon szimpatikussá teszi őket a szemünkben. Ti mit gondoltok, az LA Valiant eléri majd a célját egy ilyen erős mezőnyben?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

 

Kövess Minket!