Új PUBG bajnokot koronázhattunk az oaklandi PUBG Invitational után

Új PUBG bajnokot koronázhattunk az oaklandi PUBG Invitational után

Az IEM Oakland keretein belül megrendezték a PUBG második nagy offline versenyét, a PUBG Invitationalt, ahol 12 meghívott és 8 kvalifikált négy fős csapat küzdhetett a fődíjért.

Az első nagyobb offline versenye augusztusban volt a játéknak, a Gamescon keretein belül, amit végül a Luminosity nyert meg. Nagyon sokan várták és nézték is a tornát, illetve mi is írtunk róla. Ettől függetlenül a játék sem akkor, sem most nem mondható még "esport ready"-nek, ha egy meme-mel akarok élni. Számos dolgon kell még javítaniuk, amin az 1.0-ás verzió bizonyára segíteni fog, de viszonylag sok elvárás van még a közvetítés terén is.

Így áll a mezőny az IEM Oakland PUBG Invitational 1. napja után

Ma folytatódik az IEM Oakland PUBG Invitational az utolsó 4 meccsel és magyar közvetítéssel!

Két napig tartott az itteni összecsapássorozat, ahol összesen nyolc mérkőzést játszottak a csapatok Erangel szigetein. Négy fős squadban és FPP módban zajlottak a mérkőzések, vagyis minden alkalommal összesen 80 játékost dobott ki magából a repülő. Fennakadások szerencsére nem voltak, izgalmas pillanatok viszont annál inkább. Az első és a második nap között nagyon ingadoztak a csapatok: Akik első nap jók voltak, azok második napon nem, és fordítva. Ez persze betudható annak is, hogy FPS léte ellenére, elég nagy szerepet játszik a játék életében az RNG faktor is.

Érdekes volt megfigyelni a profi metát is, illetve azt is, hogy melyik csapat mennyire volt hajlandó újítani. A konzisztensebben teljesítő csapatok között több olyan is volt, akik szinte fix taktikával kezdtek minden mérkőzést. Ilyen volt például a TSM is, akik mind a nyolc alkalommal Georgopol északi felét lootolták, a NiP is mindig az iskolát és a mellette lévő lakótelepet célozta meg, az EG pedig teljesen a military szigetre költözött. Megint más csapatoknak nem igazán volt fix kezdő helye, a Cloud9 például sokat variált, ahogy a Digital Chaos is, és a győztes aAa sem korlátozódott egy fix helyre.

Nagyon izgalmas meccseket nézhettünk végig. Két körgyőzelmet egyedül a Digital Chaos tudott behúzni, de ekkor már az aAa előnye akkora volt, hogy nem tudtak még így sem első helyre befutni. A mérkőzések legszebb fragje szerintem vitathatatlanul edakulous nevéhez fűződik, aki a Noble csapatát erősítette. Már bőven az endgame-ben voltunk, igaz 26 élő játékossal, de már nagyon kis körökkel. Emiatt az embereknek tömörülnie kellett, és így tett az EG gárdájából is három ember. A Noble játékosa csak erre várt, és egy hármas killt érő gránátot dobott be melléjük.

Mint említettem, a DC-n kívül senkinek nem sikerült dupláznia győzelmek terén, de erre nem is volt szükség, a Tempo Storm például szinte végig top 5 volt úgy, hogy egyetlen kört sem sikerült nyerniük, viszont folyamatosan ott voltak a végjátékokban. A győztes aAa csapata 60.000 $-al lett gazdagabb, ami nem egy rossz summa egy olyan játéktól, ami hivatalosan még meg sem jelent. Nézzük tehát a tabellát, hogy ki hol végzett pontosan.

A mérkőzés sorozat legsikeresebb fegyvere sokáig a SCAR-L volt, de a végére az M16A4 vette át a vezetést, utóbbi 147, előbbi pedig 141 gyilkossággal zárta a tornát. A soron következő M416 mindössze 82 skalpot gyűjtött, illetve negyedik helyre még befutott az AKM 49 killel, a többi fegyver már javarészt elhanyagolható volt. A legtöbb pontot az aAa játékosa, oraxe hozta, szám szerint 1370-et ért csapatának, 13 gyilkossággal. Ugyanúgy aAa játékos lett a 2. 3. és 4. helyezett is, senki nem ért a nyomukba végül, mind a négyen 1300 pont felett végeztek, ötödik helyen pedig Meluke csak 1205 ponttal közelítette meg a Tempo Storm játékosaként. 

Ami magát a közvetítést illeti, továbbra is rengeteg fejlesztésre váró/szoruló funkciója van. Egyrészt az 1.0-ban már javított kill board, vagyis a gyilkosságok követése sokkal könnyebb lesz. Még mindig kaotikusnak éreztük néha a kameramozgást, bár ez a rengeteg hirtelen jött akciónak is köszönhető volt, mivel több meccsen az első 15 percben nem sok minden történt, és utána szakadt le az ég hirtelen. Ezt egy observerrel képtelenség lekövetni, valószínűleg több kellene. 10-15 másodperccel előre kellene figyelni az adást, és leadni a drótot, hogy mikor és hol van akció, így az élő adáson dolgozó kollégának nem kellene azt annyit keresnie. Ez a rendszer a LoL profi meccsein is működik, itt pedig 80 játékosnál különösen indokolt lenne.

Valahogyan követhetőbbé kellene tenni a játékosok és a csapatok létszámát. Tök jó, hogy a jobb felső sarokban látunk egy nagy számot, de ez semmit nem árul el arról, hogy az egyes csapatok még hány taggal rendelkeznek. Lehetne egy időközönként mutatott kis táblázat ingame, ami jelezné, hogy ki hogyan áll, hasonlóan mint a WoW-os raidbekben, mivel 80 embert egyszerűen képtelenség lekövetni. Másrészt hiányoltunk több mindent is a HUD-ról, ami nézői, illetve kommentátori szemmel nagyon is fontos lenne, úgy mint attachmentek (scope, extended mag, stb), illetve ami még égetőbb lenne, hogy több infót lássunk a játékosok inventoryjáról. A jelzett gránátok elé például kerülhetne egy szorzó, hogy mégis hány gránáttal rendelkezik, ez szintén fontos tényező lehet egy játékos viselkedésének meghatározásakor, valamint a first aid/bandage/medkit számok is fontosak lennének, főleg mikor valaki körön kívül tartózkodik a mid/late game-ben. Ugyanez a helyzet a boostokkal (Red Bull, Painkiller). Ezek mind plusz információt adnak nem csak a nézőnek, de a közvetítőnek is, aki így színesebbé teheti az adást.

Mindezek mellett azt kell mondanom, hogy sokat fejlődött már most az egész történet. A Gamesconhoz képest ég és föld a különbség, sőt az első és a második nap között is sokat javult egyrészt a kamerakezelés, illetve külön tetszett a párhuzamos megoldás a mérkőzések elején, ahol a térképet és magát a pályát is láthattuk egyszerre nagyban. Amin még mindenképpen javítani kellene, az a csapatok követhetősége, gondolok itt arra, hogy ha egy egy játékost nézünk hosszabb ideig, valahogy láthassuk azt is, hogy ki merre jár éppen, milyen térkép szintű mozgásokat hajtanak végre.

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, azt alább pótolhatják, lebontva a két napra, értelemszerűen először az első nap, majd a második nap videója következik.

Nézd meg ESL_esporthutv [HUN] IEM Oakland 2017 PUBG Invitational című tartalmát a twitch.tv weboldalon

Nézd meg ESL_esporthutv [HUN] IEM Oakland 2017 PUBG Invitational című tartalmát a twitch.tv weboldalon

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Ha szeretnél egy igazán jó PUBG közösségbe tartozni, akkor ezt a csoportot ajánljuk: PUBG - Hungary

Kövess Minket!