Beigazolódni látszik a pletyka, Zven és Mithy a TSM-ben folytathatják

Mindkettejüket átvenné az észak-amerikai top csapat.

Elérkezett november 20.-a, a dátum, amikor gyakorlatilag a teljes LCS-nek lejár az éves szerződése (kivéve azoknak, akiknek többéves a szerződésük). Ennek megfelelően, már a hétvégén beizzították az átigazolási hype vonatot, először az UOL-os Hylissangot hozták össze a fnatic-kal, most pedig a már egy ideje pedzegetett EU sztárduó, Mithy és Zven neve merült fel ismét.

G2 Zven és Mithy is szabadon tárgyalhatnak, élénken érdeklődik fél Észak-Amerika

Hodi | 17/11/01 09:36 Kedden délután Zven Twitteren jelentette be, hogy bár még szerződés köti a G2-hoz, a csapattal megbeszélték, hogy ő is, és Mithy is szabadon tárgyalhatnak más csapatokkal a jövőjükről. Ahogy arról a G2 vb-s kiesése után beszámoltunk, gyakorlatilag az egész csapat egyhangúan közölte, hogy ez volt az utolsó mérkőzés, ahol ők így öten együtt játszottak.

Több, a TSM-hez közeli forrás is szinte tényként kezeli a két játékos átigazolását, akik minden bizonnyal a kezdő rosterbe fognak érkezni, szóval Doublelift és Biofrost valamilyen formában, de búcsúzni fog a jelenlegi szerepétől. Vagy teljesen elválnak útjaik a TSM-mel, vagy pedig subként folytatják karrierjüket, de erre igencsak kicsi az esély. Szerződéskötés egyelőre nem történt, mert Zvennék még hivatalosan a G2-hoz tartoznak, ám jó eséllyel maximum órákat lesznek csapat nélkül. 

A közösségben egyébként eléggé negatívan csapódott le mindez. Vannak, akik örülnek neki, ám a legtöbben kiakadtak a hír hallatán, -természetesen leginkább a TSM fanok, hiszen számukra Doublelift és Biofrost ikonikus szereplők. A csere viszont abszolút érthető, a TSM lehet, hogy Amerikában mindent visz, de egyelőre egy világbajnokságon se szerepeltek túl jól, a G2 játékosai pedig a vb kiesésük után egyhangúan közölték, hogy ez volt az utolsó mérkőzés, amit együtt játszottak. Hogy a hibát a TSM alsó ösvényén kellett-e keresni, az megkérdőjelezhető, ám úgy tűnik, hogy a menedzsment szerint igen.

Hazai TSM és G2 fanok, mit szóltok a dologhoz? 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!