Elstartolt a Magyar Bajnokság, és volt egy MTK Budapest - DVTK gálamérkőzés a PlayIT-en

Elstartolt a Magyar Bajnokság, és volt egy MTK Budapest - DVTK gálamérkőzés a PlayIT-en

Bemutatkozott az MTK Budapest, a DVSC, valamint a Puskás Akadémia e-sport szakosztályának Pro Clubs csapata is.

A FIFA18-ban is kezdetét vette a HPCL, azaz a Magyar FIFA bajnokság újabb szezonja. A 2 divízióban küzdő csapatok a hétvégén le is játszották első találkozójukat. Külön érdekessége a 2017-18-as kiírásnak, hogy 3 valódi sportegyesület neve is megtalálható a listán. Az MTK Budapest az első osztályban, míg a DVTK, valamint a DVSC e-sport részlege a másodosztályban indulhatott el.

A legnagyobb érdeklődés az MTK Budapest és a Hungary Eleven összecsapásást övezte. Az első hivatalos mérkőzésén rögtön győzelemmel is mutatkozott be a több mint 100 éves sporthagyományokkal rendelkező MTK Budapest. Idegenben tudták 3-1-re legyőzni ellenfelüket, Pedro (előtte egy büntetőt rontott, de javította aztán hibáját), Bazsi és Krisz góljaival, a másik oldalon Zsoca révén csak a szépítés jött össze. A visszavágón azonban egy szoros és kiélezett találkozón a Hungary Eleven a kapujuk előtti szögletet követően lendült ellentámadásba, majd néhány passzt követően gyönyörűen ugratta ki Ajlik Csaba Globular_Aphid-ot, aki egy az egyben már nem hibázott. A vezetést már nem engedték ki a kezükből, visszavágtak tehát az első meccsért. Felemás startot vett mindkét csapat -vagy fogalmazhatok úgy is, hogy igazságos "döntetlen" született a felek között- így 3 ponttal gazdagodott mindkét együttes.

Tabella az 1. forduló után:

Az első forduló eredményei:

Az első héten rögtön ketten is tripláztak, Tanyasiak a Ciga FC, míg Zsolti5555 a New Hungary színeiben.

A másodosztályban is lejátszották már néhány párharcot, az erősorrend jelenleg így néz ki:

A DVSC egy győzelem mellett egy döntetlent könyvelhetett el, és hasonló eredménynek örülhetett a Puskás Akadémia e-sport csapata is. A DVTK pedig álomrajtot vett, összesítésben 8-1-el léptette le a Magic GYAKAdémia együttesét.

Az első forduló eddigi eredményei:

Ha már FIFA18, akkor nem szabad megfeledkeznünk a hétvégi PlayIT gálamérkőzésről sem. Igaz itt 1v1 formátumban küzdött meg egymással az MTK Budapest és a DVTK játékosa egy oda-visszavágós rendszerben. Rendkívül izgalmas volt mindkét találkozó. A Kék-fehéreket Rácz Andris képviselte, vele szemben a miskolciakat erősítő Matusek Márk. Az első mérkőzés 2-2-re végződött, aztán 1-0-ás hátrányból fordított a második találkozón Márk, és ezzel revansot vett a néhány nappal ezelőtti vereség után. Összesítésben a DVTK 4-3-ra győzött az MTK Budapest ellen.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!