sOAZ:

sOAZ: "A fél EU LCS focicsapatokra fog lecserélődni, ha bejön a franchise rendszer"

A Fnatic toposa nem sok jót jósol a sima csapatok számára Európában, ha itt is átveszik az Amerikában is jövőre induló franchise rendszert. Valóban ennyire gyengék lennének az EU szervezetek?

Az offseason mindig is egy izgalmas része volt az évnek, ilyenkor kapjuk a legnagyobb frissítéseket és persze ilyenkor vándorolnak a játékosok is. Idén ez azért is volt még érdekfeszítőbb, mert egyrészt az NA LCS átalakulóban van, illetve az EU LCS terén is vannak változások. A tengeren túl már januártól jön a franchise rendszer és ha minden jól megy, akkor az öreg kontinensen is 2019-től.

A Challenger Series helyett nemzeti ligák lesznek

2018-ban az EU LCS-ben sem lesz kieső csapat, így a Challenger Series lényegében értelmét veszti. Aggodalomra azonban semmi ok, lesz helyette más!

Nem kevés játékos maradt már az ősidőkból, de sOAZ ezek közé tartozik, hiszen már az első szezon óta profiként él és játszik. Részt vett a legelső világbajnokságon is és számos egyéb versenyen megfordult már az évek alatt. Ugyan világbajnoki címmel továbbra sem rendelkezik, az első szezonban második lett az aAa csapatával, de mindössze egyszer hagyta csak ki ezt a megmérettetést. Ilyen teljesítménnyel nem nagyon rendelkezik más játékos rajta kívül és talán az is kijelenthető, hogy jelenleg ő a legtapasztaltabb profi játékos a világon, ha az éveket nézzük. Ettől függetlenül nincs annyira megelégedve a saját teljesítményével.

"Sosem voltam igazán domináns a világbajnokságok során, eljutottam az elődöntőkig, de sosem volt az az igazán meggyőző teljesítmény. Egyszerűen jó húzást kaptunk és azokat a csapatokat megvertük. Az igazi cél az lenne, hogy a döntőben játszhassak. Természetesen lehet arról is álmodozni, hogy valaki megnyerje a VB-t, de már az is nagy beteljesülés lenne, ha a döntőben játszhatnék. Igaz ezt Európa elérte az első szezonban, de az nem igazán számít."


SOAZ továbbra is a Fnatic színeiben folytatja majd pályafutását, akik viszonylag keveset változtattak idénhez képest, egyedül Jesiz helyére érkezett Hylissang. Jesiz továbbra is a csapat része, de csereként. A váltás nem lepte meg sOAZt, aki reméli, hogy így meg tudják oldani majd a problémáikat.

"Úgy gondolom, hogy egy jó ideje fontolgatta már Jesiz a visszalépését, szerintem a nyári szezon óta szerette volna ezt a változtatást. Az igazság az, hogy hiába voltak jó eredményeink, nagyon rossz év volt ez számunkra és szerintem senki sem volt igazán boldog idén. Remélem, hogy a Fnatic egy kicsit strukturáltabb lesz jövőre. Nem szeretnék belemenni a részletekbe, de nagyon sok gond volt idén és remélem, hogy ezek jövőre megoldódnak, aztán pedig jobban tudunk csapatként együtt játszani és élvezni magát a játékot is."

Több európai játékos is inkább Amerikába ment, de sOAZ továbbra is úgy gondolja, hogy az EU LCS elég ütős lesz. Ettől függetlenül azt is elmondta, hogy sok csapat számára jó eséllyel ez lesz az utolsó szezon az EU LCS-ben.

"Úgy gondolom, hogy kb. a fél EU LCS focicsapatokra fog lecserélődni, ha bejön a franchise rendszer. A franchise rendszer leginkább a nagyobb szervezeteket fogja kisegíteni, hogy még nagyobbá nőjenek. Ezt jó dolognak tartom, mert elősegítheti azt, hogy az európai játékosok itt is maradjanak. A mostani bérekkel azonban sajnos nem tud labdába rúgni a régió."

Arról is volt korábban szó, hogy esetleg négy részre osztanák fel az EU LCS-t Berlinen, Londonon, Párizson és Barcelonan keresztül, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez elmarad. Ennek sOAZ is örül, hogy végül így alakult.

"Csak a magam nevében tudok beszélni, de szerintem sokkal kevésbé lett volna élvezetes az a rendszer. Sokkal izgalmasabb, ha ugyanabban a régióban vagyok az összes csapattal, akikkel így együtt is tudok lógni. Mondjuk ha a Fnatic Londonba költözött volna, ott nem ismernék senkit és nem lennének barátaim sem. A többi csapat nélkül elég unalmas lenne."

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!