Nikolicsék is beszállnak a FIFA-ba

Nikolicsék is beszállnak a FIFA-ba

Jön az eMLS, a FIFA E-League 4. országos bajnoksága.

Már 2017-ben rendesen beleállt az EA a FIFA kompetitív divíziójába: egész éves bajnoki széria, nemzetközi versenyek, országos bajnokságok pattannak ki egymás után, ami, valljuk be, nagyon jót tesz a virtuális labdarúgás szerelmeseinek, hiszen abszolút felpezsdült az élet az e-sport világ ezen szegletében! Szerencsére, ebből mi, magyarok is bőven részesülünk a következő hónapokban, ugyanis az EA megállapodott az Egymillióan a magyar e-sportért Egyesülettel, hogy a versenysorozatának egyik nemzetközi állomását itt Budapesten, a V4 Future Sport Festival keretein belül rendezi meg!

4 játékban nevezhetnek a magyarok az 1 millió euró összdíjazású V4 Future Sports Festivalra

Ma este indul a nevezés Közép-Európa legnagyobb díjazású versenyére. Hajrá magyarok!

Ti magatok is elindulhattok a V4 FIFA versenyén, ehhez nem kell mást tennetek, csupán nevezni a selejtezőkre és elindulni azokon! Ha szeretnétek ti is pályára lépni a 100.000 eurós összdíjazásért, itt tudtok jelentkezni XBOX-on és PS4-en egyaránt. A pénzdíjazás mellett ráadásul a verseny két legjobbja az FeWC kvalifikációs rájátszás helyet is kap a világ 64 legjobb játékosa között.

De visszakanyarodva Nikolicsékra: Észak-Amerikában az amerikai foci sokkal népszerűbb a "hagyományos" focinál, de azért ott is van ugyanúgy kialakult bajnokság, itt játszik ugye a mi Nikolicsunk, de olyan sztárok is jöttek már ide levezetni, mint David Beckham vagy Thierry Henry. Az MLS (Major League Soccer) most azonban nyit az e-sportok felé is, ugyanis megállapodtak az EA-vel egy saját, elektronikus labdarúgó bajnokság létrehozásáról!

Az eMLS-ben a bajnokság résztvevői csapatainak ki kell választaniuk, ki lesz az a játékos, aki a ligában képviseli majd csapatukat. Az, hogy ezt milyen módon választják ki, a klubokra van bízva. Azok, akik végül majd áprilisban elhódíthatják az eMLS kupát a PAX East fesztivál keretein belül, egyben megváltják jegyüket az EA Sports Global Series fináléjának számító FeWC döntő kvalifikációjába, tehát a kupa mellett még közel kerülnek egy esetleges vb szerepléshez is! 

Az eMLS nem az első liga, ahol rendes, hivatalos EA FIFA bajnokság van: Hollandiában, Németországban és Franciaországban is van már licenszelt bajnokság. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!