5 hős, akire érdemes lesz figyelni a szezon indulásával!

5 hős, akire érdemes lesz figyelni a szezon indulásával!

Erre az öt hősre érdemes lesz figyelni, vagy ha kell, megtanulni velük és ellenük játszani, mert egy ideig fontos szerepük lesz a solo queue-ban, de jó eséllyel az LCS-ben is!

Kevesebb mint 24 óra választ el minket a 8. szezon indulásától. Elég sok minden történt a preseason során, hősök, rúnák és tárgyak változtak nem kis mértékben. Emiatt a meta is jócskán átrendeződött, rég elköszöntünk a VB-n és szezon végén jellemző Ardent Censer metától. A preseason alatt pedig sokkal követhetetlenebbek voltak a dolgok, sok hotfix érkezett, de nézzük meg, hogy a nagy káosz után ki az, akire oda kell majd figyelni, illetve érdemes megtanulni minden apró trükkjét.

Holnap indul a 8. szezon, de mit is jelent ez pontosan?

Aioween | 18/01/15 12:25 Már csak egy nap választ el minket az új szezon indulásától, de mit is érdemes erről tudni? Mi változik holnaptól, mire érdemes figyelni és persze mi az, ami megmarad? Január 16-án, azaz holnap véget ér a preseaon és végre elkezdődik a 8. szezon is ténylegesen.

Ezzel azért is érdemes foglalkozni, hiszen a héten már indulnak LCS-ek is a világ minden táján. Hozzátenném, hogy ez csak egy korai lista, mivel a metát egyelőre maximum a solo queue meccseink és az egyes streameken látottak alapján tudjuk megítélni, de mint tudjuk, a szervezett játék és a solo queue-nak még a legmagasabb foka is ég és föld egymáshoz képest. Ettől függetlenül úgy gondoljuk, hogy az alábbi öt karakter nagy szerepet játszhat még az idei szezon elején.

Az első karakterünk a listán pont az Ardent Censer kiesése miatt is igen fontos újfent. Nagyon sok pajzsot adó, vagy épp gyógyító támogató gyengébb lett, így értelemszerűen ekkor kerülnek elő a playmaker supportok, amint amilyen Alistar is. Ők ugyanis a második legjobb dolog a végtelen pajzs és gyógyítás után, hiszen rengeteg lehetőséget adnak a játékosok számára, hogy supportként is keményen beleszóljanak a meccs vagy az ösvény menetébe. Mivel nincsenek olyan scalelő hősök, mint Janna, Lulu, vagy Soraka, az olyanok, mint Thresh, Rakan, Leona, vagy akár Shen is előkerülhetnek.

Viszont ebben a listában még mindig a bika a legjobb. Az op.gg szerint is neki van a legjobb győzelmi aránya az ilyen típusú hősök között, de igazából ez nem is meglepő. Rengeteg CC-vel rendelkezik, gyakorlatilag csak az ultija nem ad azt számára. Ráadásul a rúnák miatt a CD-t is elég szépen le tudja dolgozni rajtuk, a beépített tankosságról nem is beszélve. Ráadásul az Aftershock rúnát, aminek az egyensúlya amúgy is okoz gondokat, mintha neki találták volna ki, tökéletes az összhang köztük. Leginkább Camille és a Trinity Force kapcsolatához tudnám hasonlítani. Jól tankol torony alatt, hosszú másodpercekre ki tud szedni valakit a játékból, gyógyít is valamennyit és support létére egész jó sebzése van. Aprhomoo-tól szinte biztosan láthatunk majd Alistart, de a többieknél sem lennék meglepve.

A kalózkapitány egy ideje már kiesett a metából, miután minden a tankokról szólt, köszönhetően az Ardent Metának, a VB-n is mindössze egy alkalommal szerepelt. A szerencse azonban újra mellépártolni látszik, köszönhetően elsősorban az új rúnarendszernek. Utoljára 2016-ban volt relevanciája a profik között, amikor egész év alatt 285 alkalommal választották ki, de a tavalyi év nem róla szólt. Neki van az egyik legjobb győzelmi aránya a toposok között, ráadásul rengeteg profi is játszik vele. Mind Licorice a Cloud9-ban, vagy épp Impact a Team Liquidben elég gyakran használják őt az LCS-t megelőző napokban.

Ez a hirtelen jött siker nagyrészt az azóta többször is átdolgozott Kleptomancy-nak köszönhető, ami növeli a sebzést, aranyat ad, vagy épp véletlenszerű tárgyakat, amiket szintén el tudunk adni aranyért. Emiatt sokkal erősebb az early game fázisa, ami mindig is nagy gyengéje volt. Ráadásul a mid game-et is hamarabb éri el, a több aranynak köszönhetően, így gyorsabban lesz Trinity Force-a, ami továbbra is a legfontosabb tárgya. Eddig rizikós volt vele játszani, mert ha hátrányba kerültünk, nehéz volt visszajönni, de most sokkal biztonságosabb helyzetben van.


Tristana nem feltétlenül az a hős, akire az ADC-k közül elsőként figyelnénk fel. Hogy is tehetnénk, mikor ott van mellette egy Vayne, Kalista, Twitch, vagy épp Kog'Maw hypercarryként, míg Tristana hol feltűnik, hol nem. Ennek egyik oka, hogy early game nincs akkora sebzése és elég passzív játékot igényel, amit az E képességének köszönhetően nehéz elérni. 

Sebaj, megjött az Overheal és Relic Shield kombó. Ezzel már könnyebb túlélni az egyébként passzív játékot, ha valaki folyamatosan piszkálni minket, egyrészt a gyógyulásnak köszönhetően, a pajzsnak, amit később kapunk, no meg a plusz arany sem jön rosszul. Mind Sneaky, mind Cody Sun folyamatosan spammelik a hőst, amikor csak lehet, így ha mástól nem is, tőlük szinte biztosan láthatunk Tristanat, feltéve, hogy nem bannolják. Ennek is elég egyszerű okai vannak egyébként, csak kicsit gondolkoznunk kell, hogy mitől kerülhetett előtérbe.

Lehet, hogy nincs akkora sebzése, mint hypercarry társainak az early game-ben, de a mobilitásban egyértelműen jobb, illetve a támadási hatótávja is alapvetően egy biztonságosabb választássá teszik őt, az LCS-ben ez pedig nagyon fontos faktor. Ez a két tulajdonság egy nagyon jó választássá teszik őt, főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy visszajöhetnek a playmaker supportok, mint az előbb említett Alistar, akiktől egy Kog'Maw-val jó eséllyel sosem futunk el. Az assassinokról pedig még nem is beszéltünk.

Ettől függetlenül azért Vayne-t sem szabad lebecsülni. A sebzése a kisebb mobilitás és biztonság ellenére akkora, hogy nem lehet őt figyelmen kívül hagyni. Ráadásul a pajzzsal és gyógyulással nehezebb lesz őt megölni.  Talán ez a két karakter fog a legtöbbet feltűnni mostanság, igaz, Jinx még közbeszólhat, ha megkapja azokat a buffokat, amiket épp a PBE-n tesztelnek most rajta.

Taliyah egy egész biztonságos, ráadásul közkedvelt karakter volt még a preseason indulása előtt. A poke-olása erősebb lett a Sorcery rúnaággal, hiába telt el három hónap, még mindig jól tartja magát. Ráadásul elég sok fejlődési lehetőségünk van vele játékosként. Ég és föld a különbség egy igazán jó és egy közepes Taliyah között, amit egyre többen ismernek fel. Ezt leginkább a profik kezei között vehettük észre, akik tökélyre emelték a játékukat vele.

A VB színpadán is szinte állandó vendég volt, és jó eséllyel a nemsokára induló LCS-ből sem fog nagyon kimaradni. A legtöbb mides elég jól ismeri őt, sokat játszanak vele, ugyanúgy, mint Ryze-zal is, de olyanok is akadnak, akik csak az elmúlt egy-két hétben több mint 20 mérkőzést játszottak le a kőhajítóval. Az ő esete is kissé furcsa egyébként, talán pont a magas skill cap miatt, ugyanis igazán jó teljesítménye csak a nagyon magas eloban van. Ez abból is fakadhat, hogy szintén hasonlóan Ryze-hoz, az ultija nem sebzést, hanem taktikai előnyt rejt, ráadásul nem keveset. Ennek kihasználása azonban nem biztos, hogy kellőképp megvalósul úgy egy silver meccsben, mint mondjuk egy challengerben.

Xerath, Malzahar és Anivia is fontos választások lehetnek, meg úgy összességében a control mage-ek. Ők is tiszteletreméltó győzelmi aránnyal rendelkeznek, de a taktikai és roaming előnyök miatt már önmagában kívánatosabb választás lehet a profik számára, mint a többiek. Ezt a mozgékonyságot egyedül Ryze közelíti meg, de ő is legkorábban a 11-es szinttől.
Végül, de nem utolsó sorban itt van még Shyvanna. Őt nagyon régóta nem láttuk már a színpadon. A preseason alatt azonban kaptunk egy Press the Attack nevű csodát, ami újfent magasabb szintekre emelte a karaktert. A Q (Twin Bite) képessége rögtön két stacket is ad nekünk, így egy igazi szörnyeteggé nőhette ki magát vele. Ilyen sebzésfölénnyel nem szabad viccelni, főleg úgy, hogy emellett építheti magát tankra, akkor is meglesz a kellő sebzése, ha az ellenfél csapata ezt indokolja.

Ez elsőre persze furcsa lehet, mert ellentétben az előbb említett Taliyah-val, míg Shyvana lehet sikeres, egyáltalán nem arról híres, hogy nagyon nagy mechanikai playeket kellene végrehajtanunk vele. Az egyetlen nehézsége az lehet, hogy a late game-ben nem túl hasznos, addigra a legtöbb rajta kívül játszott dzsungeles is olyan god szintre jut, hogy már nem rúg labdába. Szerencséjére, a legtöbb meccs 30 vagy 35 perc alatt már véget ér, így ezzel nem kell annyira foglalkozni, a mid game-ig pedig elég jól scale-el. 

Skill ide, vagy oda, sok profi próbálja a lehető legtöbb meccset és persze sikert kihozni belőle. Nem véletlenül, hiszen sok dolgunk nincs: farmoljunk esztelenül, mint korábban, ameddig az ösvényeink biztonságosan a tornyaink alatt farmolnak. Aztán eljön a 20-25 perc és akkor berobbanunk a harcokba, majd letépjük az ellenfelek arcát. MikeYoung, Reignover, OmarGod csak pár profi név, akik az utóbbi időben sok időt töltöttek el a sárkányfajzat megtanulásával, nem mintha, annyira nehéz dolguk lenne. LS, a volt LCK kommentátor még ki is akadt azon, hogy Shyvana mennyire erős most, ráadásul "skill" sem kell hozzá, csak hogy farmoljunk, és ha egyik ösvényünk sem vesztett, akkor az első kör után lesolozunk egy sárkányt, majd mindezt folytatjuk addig, amíg nincs ránk feltétlen szükség.

Ti mely hősökkel terveztek majd igazán sok időt játszani a szezon indulásával?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!