Kjaerbye a North-ba igazol!

Kjaerbye a North-ba igazol!

Kjaerbye Twitteren jelentette be, hogy elhagyja az Astralist és csatlakozik a North-hoz.

A North a mai napon, 12 órától tart egy sajtókonferenciát az FC København stadionjában, a Telia Parkenben. Azonban a legnagyobb bejelentés, miszerint új játékost igazolnak, sikeresen kiszivárgott néhány órával hamarabb, miután Lukas "gla1ve" Rossander Twitteren közölte: most tudta meg, hogy Kjaerbye eligazol tőlük! A köpni-nyelni nem bíró kapitány szavai után a fiatal dán megerősítette távozását.

Markus "KjaerbyeKjærbye 2016. májusában csatlakozott az Astralis-hoz, amikor is René "cajunb" Borgot váltotta a felállásban. Az itt eltöltött ideje alatt több versenyt is megnyert, többek között az ECS 2. szezonját, a 2017-es IEM Katowicét és az ELEAGUE Atlanta Majort, melyen MVP-díjat érdemelt ki. Azonban az idei év első Majorén 1-3-as győzelmi aránnyal kiestek, és úgy tűnik ez váltásra kényszerítette őt, annak ellenére is, hogy az Astralis nem szándékozott cserélni.

A North-ban k0nfigot váltja majd, aki személyes okok miatt kispadra került. A csapat új felállása a következő:

Mathias "MSL" Lauridsen
Philip "aizy" Aistrup
Valdemar "valde" Bjørn Vangså
Daniel "mertz" Mertz
Markus "Kjaerbye" Kjærbye

Alexander "ave" Holdt (edző)

René "cajunb" Borg (tartalék)
Kristian "k0nfig" Wienecke (tartalék)

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések