Feltörnek a mobiljátékok - A Tencent félmillió dolláros versenyt szervez

Van néhány játék a mobil platformon is, ami hatalmas népszerűségnek örvend, ez pedig azt jelenti, hogy nagyobb figyelmet fordítanak rá a kiadók.

A Tencent Games a mobiljátékok piacának talán legnagyobb óriása most a mobil e-sport szcénát mozgatná meg, ugyanis az Arena of Valor-ból indítanak 500 ezer dolláros világbajnokságot. A tornát hivatalosan jövőhéten fogják bejelenteni és idén júliusban, Los Angelesben rendezik majd meg.

A The Esport Observer forrása szerint ez a bajnokság a Tencent globális e-sport törekvéseinek a része, melybe a helyi és a kollégiumi szintű versenyzést is szeretnék hosszútávon bevonni. Az Arena of Valor 2017. decemberében startolt el az Egyesült Államokban, ráadásul a kínai verziója - Honor of Kings - a világ legjátszottabb mobilos játékának számít a 200 millió regisztrált felhasználójával. Szembetűnő hasonlóságokat fedezhetnek fel a rajongók a League of Legendsel, melyet a Riot Games készített, de nincs min meglepődni, ugyanis 2015-ben a Tencent Holdings felvásárolta a kiadót.

Az AoV nyugati megjelenése óta számos nagyobb e-sport szervezetnek van csapata. Az SK Gaming, Team Liquid, Vitality, Alliance igazolt már játékosokat és ott lesznek a világbajnokságon. Korábban az SK és a Liquid már találkozott egymással, az AoV Asia International Championship keretein belül mérkőzhettek meg tavaly novemberben, az OGN által szervezett tornán, ahol szintén 500 ezer dollár volt az összdíjazás.

A Tencent Games megközelítése az AoV versenyhelyzetének nyugaton való felépítéséhez lényegesen eltérőbb, mint más mobil esportok esetében, melyek gyakran a helyi szervezőkre épülnek. Összehasonlításképpen, a Super Gun Megacorp által szervezett 2017-es Vainglory világbajnokságon a nyereményalap 140 ezer dollár volt.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!