Új formátuma lesz az ESL One Katowice Major-nek

Kisorsolták a két csoportot, megvannak az időpontok is, azonban a lebonyolítás sokat változott az eddigi Major-ökhöz képest.

Lengyelország első Dota 2 Major versenye alig két hét múlva a kezdetét veszi. Katowice az e-sport egyik legnagyobb fellegvára, a több, mint 10 ezer szurkoló hihetetlen telt házat varázsolt az eddigi rendezvények során a Spodek Arénában. Ráadásul most is lesz kinek szurkolniuk, hiszen a hazaiaktól is bejutott egy együttes, méghozzá a Team Kinguin. Nem lesz könnyű dolguk a színpadon, de sokat jelenthet majd az otthoni környezet.

Az ESL One Katowice február 20 és 25 között kerül megrendezésre, a 16 csapat résztvevő csapat 1 millió dollárért és 1500 TI8 Kvalifikációs Pontért fog megküzdeni.

Meghívott és kijutott csapatok:

A csoport:

  • Team Liquid
  • Effect
  • OG
  • Vici Gaming
  • Mineski
  • CompLexity Gaming
  • OpTic Gaming
  • Virtus.pro

B csoport:

  • Team Secret
  • Infamous
  • LGD Gaming
  • Evil Geniuses
  • Natus Vincere
  • Fnatic
  • Team Kinguin
  • Newbee

A csoportmérkőzéseket február 20 és 23 között játszák le. A 8 együttes dupla ágrajzos formában küzd meg egymással. Az első helyezettek egyből az elődöntőbe, míg a 2. és 3. helyezettek a negyeddöntőbe jutnak

A Main Event menetrendje:

Szerintetek melyik csoport az erősebb?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!