Két magyar játékos is ott lesz az ECS zárt kvalifikációján

Többek között az EnVyUs Academy-t is megverték a nyílt selejtezőn.

Az ECS nyílt kvalifikációján több magyar csapat is elindult, ám a legsikeresebb közülük a félig hazai TinderklubeN volt. Itt boditon és Aaronon kívül még játszott egy svéd, egy dán és egy szlovák játékos; név szerint khobra, SandeN és HenkkyG. Velük együtt a negyeddöntőben egy norvég mixet, az INFURITY-t verték meg 16:4-re, majd az elődöntőben az EnVyUs Academy ellen játszottak nagyon-nagyot. Az első pályát, Cobble-t 16:12-re elvesztették, majd a második mapet, Traint hatalmas szerencsével, 22:18-ra meg tudták nyerni, így jöhetett a Bo3-mas küzdelem mindent eldöntő pályája. Cache is hasonlóan szorosra sikeredett, itt 16:14-re tudtak nyerni boditoék, ezzel pedig lejutottak a zárt kvalifikációra.

A küzdelmek szombaton 21 órakor folytatódnak, egyenesági kieséses rendszerben, Bo3 meccsekkel. Aaronék elég jól jártak a sorsolással, hiszen a bejutottak közül az egyik leggyengébb ellenfelet, a litván Team Refuse-t kapták. Alakulhatott volna sokkal rosszabbul is a sorsuk, hiszen az ág másik felén ott van az AGO, az eXtatus, a Valiance és a Limitless is -akik valljuk be, jóval erősebbek. A litván Refuse-zal egyébként pont tegnap játszott a GameAgents, aminek az eredménye egy (számukra) szerencsés 1:1 lett.

Boditoéknak tehát minden esélyük megvan a továbbjutásra, remélhetőleg sikerrel veszik az akadályt. A zárt kvalifikáció többi párosítása a következő:

  • AGO vs LIMITLESS
  • Alza.eXtatus vs Valiance
  • ALTERNATE aTTaX vs D-Eaters
  • x6tence vs EPG
  • Sprout vs LPSP
  • Windigo vs MANS NOT HOT
  • Fragsters vs NxS
  • REFUSE vs TinderklubeN

Szerintetek meddig tudnak menetelni a kvalifikáción?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kép és borítókép: HLTV

Kövess Minket!