A CS:GO történelmében először költözik Angliába a Major, méghozzá a FACEIT jóvoltából

Az év második Majore Londonba költözik, ahol egymillió dollár lesz a tét.

A FACEIT ma bejelentette, hogy az év következő Majorét ők rendezik majd Londonban és ugyanúgy, mint eddig egymillió dollár lesz a tét. Pár hete már felütötte a fejét ez a pletyka, de sehonnan sem kaptunk megerősítést a hírekre, ma viszont az is kiderült, hogy szeptember 20 és 23 között a tízezer férőhelyes SSE Arénában rendezik a versenyt, ami korábban az ECS harmadik szezonjának adott otthont.

Ez lesz az első Major, amit a FACEIT rendez, így ők a hatodik cég, akik együttműködnek a Valve-al. Ez a lista a következő versenyszervezőkből áll: DreamHack, ESL, MLG, ELEAGUE és PGL. Emellett ez lesz az első Major, ami az Egyesült Királyságban zajlik, Svédország, Lengyelország, Németország, Románia és az Egyesült Államok után.

Persze nem csak a döntőt, de a kvalifikációkat is ők rendezik majd.

"A FACEIT lelke egyértelműen a közösség, mi pedig nagyon hálásak vagyunk a töretlen támogatásért, azoknak is, akik játszanak a platformon és azoknak is, akik megnézték az ECS-t." -Mondta Michele Attisani, a FACEIT társtulaja.

A következő Major is 24 csapatos lesz, 16 gárdát már most ismerünk, hiszen a nyolc legenda és a nyolc csapat a kihívók közül biztosan ott lesz. Míg az utolsó résztvevőket a Minorok fogják adni. A már ismert 16 csapat a következő:

A következő hetekben a FACEIT még több újdonságot fog velünk megosztani a Majorről. A jegyeket április másodikától kezdik árusítani.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!