Kisorsolták az IEM Katowice meccseit

Február 27-én, kedden indul az év egyik legnagyobb versenye.

Egyre közelebb érünk az IEM Katowice kezdéséhez, hiszen jövőhét kedden már indul is az 500 ezer dolláros összdíjazású hatalmas múlttal rendelkező verseny. Ma már azt is megtudtuk, hogy pontosan ki kivel játszik az "A" és "B" csoportban.

Mint a képen is látható, február 27-én elindul a verseny, míg az egyenes kieséses szakasz március 2-től startol. Az "A" csoportban nagy párharcok nem kerültek be, de több nagyon jó csapat is jelen van. Az SK valószínűleg könnyedén átlép az AVANGARon, míg az Astralis lehet, hogy megizzad a Renegades-cel, akik az StarSeries-ben továbbjutottak és igen jó formában vannak. A Liquid és a Gambit összecsapása is érdekes lehet, de egyelőre ott a mostanában jobban játszó Liquidnek áll a zászló. A Cloud9 egy egész könnyű ágat kapott, amin valószínűleg könnyen át kell, hogy lépjenek, még a mostanában kicsit dadogó játékukkal is.

A FaZe talán a verseny egyik legkönnyebb csapatát kapta, az ausztrál ORDER-nek vajmi kevés esélye van az all-star gárda ellen. A NiP és a North összecsapása érdekes lehet, hiszen mindketten egy egész új ötössel kezdenek, így ember legyen a talpán, aki megtudja tippelni a meccs kimenetelét. A G2 és a VP meccs egy évvel ezelőtt még érdekes lett volna, most valószínűleg a francia csapat át fog gázolni Pasha-ékon. Az utolsó mérkőzés a Heroic és fnatic csap össze, ami a svédek rossz teljesítménye miatt valószínűleg egy szoros meccs lesz, főleg úgy, hogy a dánok nemrég leigazolták RUBINOt, aki eddig nem mutatott sokat, de tudjuk, hogy mire képes.

A verseny vigaszágas formátumban fog zajlani, tehát egy vesztes meccs még nem a világvége. Kíváncsian várjuk végül ki viszi haza a főnyereményt, az biztos, hogy talán még sosem volt ennyire szoros a mezőny.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!