Hirdetés

"Sok mindenre gondoltam, de arra, hogy egyszer CS:GO edző leszek, nem" -Kodiak interjú

A Honvéd Esport Akadémiájának CS:GO edzőjével, a legendás Kodiakkal beszélgettünk az első órákról.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben lezajlott a Lenovo Legion Honvéd esport akadémiáján az első CS:GO órák, amiket az egyik legnagyobb magyar CS veterán Török "Kodiak" Balázs tart. Ennek az apropóján meg is kerestük őt, hogy eddig mik a tapasztalatai és hogyan folytak az első órák. Az országban egyelőre ez egy páratlan kezdeményezés a Honvédtól, hiszen sehol máshol nem láthattunk még ilyen szintű e-sport edzéseket. A CS:GO mellett LoL-ban és Fifa-ban indultak még órák. Természetesen az első kérdésünk az volt, hogy mégis mire gondolt, amikor először belépett a terembe.

"Sok mindent gondoltam, de az hogy valaha CS:GO edző leszek azt, be kell vallanom, nem." -mondta Kodiak.

Ezen persze nem is lepődünk meg, hiszen pár éve egy ilyen akadémia, főleg Magyarországon közel elképzelhetetlennek tűnt. Ezután el is indultak az órák, amik 120 percesek és eddig már tíz edzés le is ment. Ezután kíváncsiak voltunk, hogy egyből belecsaptak a lecsóba vagy azért volt egy kis ismerkedés a játékkal, mielőtt rátértek volna a lényegre.

"Azonnal belecsaptunk. Már afterplant szituációkat, retakeket és taktikákat is gyakorlunk, pedig még csak a második héten vagyunk. Igazából a játékosok nagy része a középhaladó edzésen tisztában van az alapokkal, úgyhogy felesleges lenne nekik a vásárlási stratégiákat tanítani."

A jövő e-sport tehetségeit nevelnék ki a Honvéd Akadémiáján

Január 30-ától mindenki nevezhet a Lenovo Legion és a Honvéd Sportegyesület együttműködése nyomán indított Esport Akadémiára.

Így tehát tudjuk, hogy az érdeklődők nagy átlagban már értenek a játékhoz és tényleg a fejlődés miatt szeretnének az egyik legnagyobb múlttal rendelkező játékostól tanulni. Az afterplant és retake szituációk sokszor nem csak köröket, de meccseket is eltudnak dönteni, de ez már bőven a középhaladók tananyaga. Az érdeklődés persze hatalmas volt, de nehéz telt házat tartani technikai okokból.

"Folyamatosan nagy az érdeklődés, de technikai okokból sokszor előfordul, hogy nem vagyunk tízen, ami az ideális lenne. Eddig tíz edzés ment le és összesen 14 hiányzó volt ami olyan 8-9 fős átlagot jelent." -mondta Kodiak.

Az iskolai környezet persze sokakból kihozza a rosszabbik énjüket, de ezzel szerencsére Kodiaknak nem kell megküzdenie.

"Mindenki nagyon fegyelmezett, jó velük dolgozni. Sokkal izgágább játékosokra számítottam. A saját csapataim is fegyelmezetlenebbek voltak néha, mint a Honvédos tanulók."

Ezután viszont megkérdeztük azt a kérdést, ami valószínűleg a legtöbb embert érdekli, hogy vajon miként zajlik le egy ilyen óra.

"Gyorsan mindenki bekonfigol, berakja a saját egerét, billentyűzetét ha hozott, majd egy kis elmélettel kezdünk. Itt átvesszük az adott edzés tematikájának megfelelő dolgokat, majd begyakoroljuk ezeket, végül az edzés második felében, ha minden jól alakul és vagyunk elegen, akkor egymás ellen játszanak és élesben is kipróbálhatják a tanultakat. Ha nem vagyunk elegen akkor néha én és Cobain is beszállunk. A meccsek végén pedig átbeszéljük, elemezzük a történteket. Megnézzük, ki hol hibázott, hol működtek jól a tanultak, hogy lehetett volna másképp megoldani egy-egy szituációt."

"Mertünk nagyot álmodni" -Interjú Mezei Péterrel a Lenovo Legion Honvéd szakmai igazgatójával

A Budapesti Honvéd és a Lenovo közös projektje rengeteg segítséget nyújthat jövőre az e-sportolni vágyó fiatalok számára.

Erről kicsit mélyebben is faggattam őt, hogy inkább a játékmechanikák (crosshair placement, movement) vagy a játék taktikai elemei kapják a főszerepet.

"Azt hiszem én többet tudok segíteni a taktikai elemek elsajátításában és abban, hogy egyes szituációkban hogyan érdemes gondolkodni. A meccsvégi elemzéseknél sok helyezkedési lehetőséget átveszünk, illetve elemezzük, hogy hol lehetett volna más döntéseket hozni."

Kodiak karrierjének kezdetén persze ilyen keretek közt nem lehetett e-sportot tanulni, de kíváncsiak voltunk, hogy ő elment-e volna egy-egy ilyen edzésre.

"Nekem szerencsém volt, hiszen anFy nagyon sokat tanított nekünk abban az időben, de ha ő nem lett volna, mindenképp elmentem volna."

Végül pedig érdeklődtünk, hogy a jövőben terveznek-e komolyabb felkészüléseket is, ahova felvételivel lehet bekerülni és pontosan hány éves kortól lehet jelentkezni.

"Igazából szülői engedéllyel akár fiatalabbként is el lehet jönni. Van a kezdők között most is 12 éves, sőt a középhaladók között is van egy, aki hasonlóan fiatal, de nagyon ügyes. A jövőben tervezzük a haladó edzés indítását, ahova majd mi hívnánk meg a jobb játékosokat egy kicsit komolyabb felkészülésre."

Reméljük ez a remek kezdeményezés a későbbiekben még tovább fejlődik és akár más játékokban is járhatunk hasonló edzésekre.

Ha szeretnétek jelentkezni az edzésekre, akkor látogassatok el az Akadémia Facebook oldalára további információkért.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?