Hatalmas javítást kap a WarCraft 3!

Hatalmas javítást kap a WarCraft 3!

És még egy kétnapos versenyen is láthatjuk a játék egykori legjobbjait.

Közel egy hete számoltunk be nektek arról, hogy a Blizzard összetrombitálta a WarCraft 3 profi játékosait egy általa szervezett speciális rendezvényre. Akkor még azt hittük, hogy a játék felújított változatát fogják megmutatni nekik, de útközben kiderült, hogy egy kétnapos versenyen eresztik egymásnak a legendákat, valamint mellette a WarCraft 3 egy igencsak terebélyes javítást is kap. 


A derült égből érkezett patchre már igencsak szükség volt, hiszen olyan dolgokat varázsol a játékba, amire már ezer éve várnak a játék rajongói és egyébként könnyen lehet, hogy a Blizzard egyúttal meg is ágyaz vele a remastered változatnak. Így végre megkapjuk a 16:9-es monitortámogatást, ami azt jelenti, hogy végre elfelejthetjük a szemet zavaró fekete csíkokat, egyszerre már 24 játékos is meccselhet egymással, a hősök életereje mellett már az aktuális manaszintjüket is látni fogjuk, vadiúj mappoollal gazdagodunk, gyengítik a Blademastert, valamint az összes fajnál történnek finomhangolások.

Természetesen mit sem érne az egész egy izgalmas verseny nélkül, így február 27. és 28. között (azaz jövő hét kedden és szerdán) tartják a WarCraft 3 Invitationalt, ahova valóban legendás játékosokat sikerült összeválogatni. Már biztosan ott lesz az oroszokat képviselő undead, Happy, a dél-koreai night elf, ReMinD és persze ork társa, FoCuS is, a holland fenegyerek Grubby se hiányozhat, de –többek közt– még az öreg MaDFroGInsomnia és Tak3r is megmutatja magát a rendezvényen. Ha szeretnétek élőben követni a mérkőzéseket, akkor az alábbi csatornán tudjátok ezt megtenni.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!