Az év átigazolása történhet meg a következő hetekben

Az év átigazolása történhet meg a következő hetekben

Annyira lehetetlennek tűnik a dolog, de néhány bizonyíték afelé mutat, hogy s1mple akár az SK-ban vagy a FaZe-ben is folytathatja.

A Na'Vi szekere electronic-kal se működik sokkal jobban, ugyanis a fiatal orosz játékos nem tudja konzisztensen nyújtani a lehengerlő teljesítményét. Flamie és s1mple kivételével a többieknél így is jobban játszik, de egyedül a StarSeries i-League-en szerzett második helynek örülhettek, amióta összeállt ez az ötös. Persze, s1mple régebben azt nyilatkozta, hogy ő mindenféleképpen marad az ukrán csapatnál, de a napokban olyan pletykák indultak el, amit épp ésszel nehéz felfogni. Előfordulhat, hogy bármelyik megtörténik, de tényleg fenntartásokkal kezeljétek a cikkben szereplő információkat, hiszen akármennyire is komolynak tűnnek a legtöbben szeretnek trollkodni az e-sport rajongókkal. Kezdjük is a legvalószínűbb pletykánál:

A CIS forgatás

Talán ez tűnik a legérthetőbb húzásnak, hiszen a Gambit és a Na'Vi is komoly tűzerőt képvisel, képzeljük el milyen lenne, ha a két gárdából állítanánk össze egy csapatot. Ha minden igaz Zeus és Edward távozna a csapatból, míg a Gambit AdreN-től és Hobbittól válna meg, akik átcuccolnának a Na'Vi-hoz. Ezzel a csapat a következőképpen nézne ki:

s1mple
electronic
flamie
AdreN
Hobbit

Képzeljétek el, hogy milyen lehet a többi pletyka, ha ez tűnik a legvalószínűbbnek.

S1mple visszamegy Amerikába, ezúttal viszont az SK-hoz?

TACO le, s1mple be. Legalábbis a források szerint, de valljuk be ez is elég abszurdnak tűnik. TACO lehet, hogy tényleg elhagyja a csapatot vagy csak komoly szünetet tart, hiszen amíg társai gyakorolnak, ő négy napja be se kapcsolta a Steamet. Brazil rajongók szerint viszont semmi gond nincs a csapatban csak TACO nyaralni maradt Kínában a barátnőjével.

Emellett pedig hooch, aki az orosz gárdával vett részt nemrég a WESG-en, egy olyan mondatot tweetelt ki, amitől sokaknak leesett az álla.

"Amikor megismeritek az SK új ötösét szóhoz se juttok majd" Nettó trollkodás, vagy s1mple tényleg a brazilokhoz tart? Ha igen akkor a gárda így nézne ki:

s1mple
FalleN
Coldzera
fer
boltz

S1mple újra összekerül GuardiaNnal

Régóta rebesgetik és tényleg örömteli lenne az ukrán játékosnak, ha a FaZe-ben játszhatna, de temérdek kérdés merül fel sajnos itt is. Ki helyére érkezne, és ha nem GuardiaNéra, akkor mostantól újra lerakja az AWP-t?  Frissítés: fish szerint valaki a privát discordjáról ragadta ki ezt a két mondatot és a két játékos nem fog újból együtt játszani, legalábbis amennyit ő tud biztos, hogy nem.

A Gambit menedzsere, fish szerint ez a helyzet, de ha nem is a FaZe-be valahova biztosan megy s1mple, hiszen fish március 5-én kitweetelte, hogy a FACEIT Major végéig, tehát kora őszig nem fog cserélni a Na'Vi. Tegnap pedig ezt a szöveget gúnyosan retweelte, ami arra enged következtetni, hogy bizony valaki menni fog az ukrán gárdából.

Rengeteg pletyka kering s1mple-ről, de még azt sem vehetjük készpénznek, hogy csapatot vállt vagy a Na'Vi-nál változik valami, viszont ezután már ő sem hallgatott tovább és kiírt egyetlen szót a Twitterére.

Ha valami csoda folytán mégis megtörténik valamelyik a három közül az lehet, hogy gyökeresen megváltoztatja a CS:GO profi közösséget és s1mple életét is.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!