A FIFA19-ben már végre lehet Bajnokok Ligája!

A FIFA19-ben már végre lehet Bajnokok Ligája!

A PES és az UEFA közti megállapodás idén jár le és, ha ezt nem hosszabbítják meg, akkor az EA-nek minden esélye megvan, hogy megszerezze a licenszt.

A FIFA játékosok korábbi nagy vágya válhat valóra idén, ugyanis a Konami és az UEFA 2015-ben kötött 3 éves szerződés idén lejár, ami azt jelenti, hogy az EA is licitálhat a jogokra. 

Közel két hónap van még hátra a szerződést végéig, ezért a Dream Team megkereste a Konamit, hogy megkérdezzék őket az esetleges szerződéshosszabbításról, viszont a játékfejlesztő cég nem igazán reagált. Az EA átveheti a virtuális foci világa felett az uralmat, ugyanis a PES-t szinte már csak az UEFA-val kötött licensz tartaja életben. Ezen kívül az EA már a Premier League, a La Liga és még jó pár bajnokság licenszét is megszerezte, szóval, ha sikerülne az UEFA-val is megállapodniuk, akkor az feltenné az i-re a pontot. Az UEFA-nak ez azért lehetne egy logikus döntés, mert a FIFA-nak sokkal nagyobb a játékosbázisa, ezért nyílván jobban megérné ebbe belefektetni. 

A Konami és az UEFA már 2009 óta dolgozik együtt, viszont a teljes ikon és megjelenés használatot csak a 2015-ös szerződés óta engedélyezték nekik. A legútóbbi szerződés aláírásakor Guy Laurent-Epstein, az UEFA egyik marketing vezetője, azt mondta, hogy nagyon örülnek, hogy továbbra is folytathatják a munkát a Konami-val, ugyanis egy szoros kapcsolatatot szeretnének kiépíteni velük az évek folyamán.

Ezek után tényleg nagy kérdőjel ez a téma, ugyanis nem lehet tudni, hogy az UEFA meghosszabbítja a szerződését a PES-sel, vagy átpártol az EA-hez. Mindenesetre a PES-nek óriási bukás lenne, ha elveszítenék az UEFA jogait.

Ti örülnétek, ha a FIFA-ban lenne Bajnokok Ligája és Európa Liga?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!