Bár már inaktív Skadaddy, azért még elkente az SK-t

Bár már inaktív Skadaddy, azért még elkente az SK-t

Stewie úgy tűnik, még nem döntötte el, hol is játszik pontosan.

Amerikai csúcsrangadót láthattak a CS rajongói kedd éjszaka az ECS 5. szezonjának 4. fordulójában: a Major győztes Cloud9 és a sokáig világelső SK csapott össze két Bo1 keretében. A két gárda azonban már közel sincs ott, ahol tavaly év végén, vagy az idei év elején, mindketten csúsznak lefelé a ranglétrán az elmúlt hetekben, a C9 éppen 8., az SK őket előzi eggyel a 7. helyen.

Komolyan visszacsúszott a Cloud9 a HLTV ranglistáján

A CPG végeztével nagyot ugrott előre az Imperial, míg a mousesports már a világranglista második helyén áll.

Persze az év eleje óta mindkét rosterben voltak változások: az SK és Taco útjai elváltak, a full brazil kezdő pedig egy amerikai játékossal, pont az C9-ból érkező Stewie-val egészült ki, a másik oldalon pedig a kanadai FNS érkezett, ám az inaktivitásba vonuló Skadoodle helyére még nincs meg a pótlás (bár sokak szerint jdm érkezik majd), így a mindössze 4 napja pihenő Ska-t máris újra hadrendbe kellett fogni.

Az első pálya, Cache a C9-nak kedvezett, CT oldalon 11-4-re hozták a félidőt, majd a fordulás után is már csak két kört hagytak FalleNéknek, a vége így egy nagyon sima 16-6 lett. A map két főszereplője ráadásul pont Stewie és Skadoodle voltak, csak míg utóbbi a pihenőből visszatérve  is +12-be lőtte magát a brazilok ellen, Stewie nem találta a rést korábbi csapattársai pajzsán és -10-be végzett, 0.51-es ratinggel.

Jöhetett Inferno, ami az SK (ha Nuke-ot nem számítjuk) leggyengébb pályája, 10-ből átlag 4-5 meccset nyernek meg itt. Jól is indult coldzeráéknak a meccs, CT oldalon 10-5-re hozták az első félidőt, de végül 14-8-ról hosszabbításra mentett tarik és gárdája, óriásit comeback-eltek az amerikaiak. Végül három overtime és néhány elképesztő pillanat kellett ahhoz, hogy a C9 fordítani tudjon. A mérkőzés 22-22-nél dőlt el igazán, amikor autimatic 1v2 clutch-ot hozott úgy, hogy lent volt a bomba, majd miután leszedte boltzot és Stewie-t is, az utolsó tizedmásodpercben sikerült a defuse, ezzel óriásit mentett csapatának, a vége pedig 25-22 lett a C9 javára.

Skadoodle itt is kitűnt, úgy tűnik, ráfért egy kis pihenés, kíváncsian várjuk, hogy fog-e még beugrózni, vagy fix visszatérőként köszönthetjük-e hamarosan.

Az SK-nak nem volt jó estéje, a C9 meccs után még jött az NRG is, akiktől szintén kikaptak, az a két Bo1 16-14 és 19-16 lett. Idő még van az összeszokásra Stewieval, az SK következő megmérettetése két hét múlva lesz, a DreamHack Masters Marseille-re meghívottként érkeznek. 

Az ECS tabelláját az NRG vezeti ezidáig veretlenül, az SK pedig (bár sokkal kevesebb meccset játszott), tökutolsó, 6-ból 6-szor kikaptak.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!