Beugróval verte bucira a mousesports a VP-t

Beugróval verte bucira a mousesports a VP-t

Így nézett volna ki a V4 döntő, ha s1mple-lel próbálja bevenni Budapestet a mouz.

Az ECS 5. szezonjában csapott össze a mousesports és a Virtus.pro csütörtök este, ahol az első meccsen még abszolút pariban voltak, de a második pályán úgy bekeményítettek az egerek, hogy azzal már nem tarthatták a lépést pasháék.

Train

Érdemes azzal kezdeni, hogy a mousesports-ból egészségügyi okok miatt hiányzott STYKO, így a meccsre egy beugrót kellett keresniük. Nem szerették volna aláadni, így a Na'Vi szupersztárját, Aleksandr "s1mple" Kostylievet kérték fel ötödiknek. Az első pályán még valamennyire sikerült meccsben maradnia a VP-nek, de CT oldalon már nem tudtak maradandót nyújtani és végül 16-10-re kikaptak, amit leginkább az ukrán játékos remekelésének köszönhettek. 31-15-be lőtte magát és 1.86-os HLTV értékeléssel zárta az összecsapást.

Inferno

A második meccsen szinte kikapcsolta magát s1mple, de ez a többieket nem hatotta meg, hiszen rommá lőtték a VP-t nélküle is. A világ egyik legjobbjaként ismert játékos hosszú idő után először végzett az eredménytábla legalján egy pályán, de különösebben nem is érdekelte a dolog, mert nagyon jól szórakoztak a srácok szegény Virtus.pro-val. Az első félidőt T-ben 12-3-ra nyerték meg ropzék, akik a vége fele CT-ben már annyira unatkoztak, hogy MM taktikákat próbálgattak a meccs közepén.

Egy nagyon szokatlan dupla runboostot csináltak shotikkal miden, ami így nézett ki a védekezők szempontjából:

mouz MMing on vp - NeatClip

mouz MMing on vp - NeatClip

A play igazi vesztese viszont neo volt, akire egyszerre ketten ugrottak rá a füstből. A meccs végeredménye végül 16-3 lett, de tényleg túlságosan könnyűnek tűnt ez a mouztól. Főleg akkor, ha végig gondoljuk, hogy milyen küzdelmet folytattak a V4 döntőjében. Persze ezernyi faktor miatt alakult így ez a két ECS meccs. Például az a tény, hogy STYKO helyett a világ egyik legjobb játékosa játszott a mouzban, vagy az, hogy a VP köztudottan jobban játszik offline, mint a neten. Kíváncsiak lennénk, hogy milyen lenne s1mple a mousesports színeiben, de ha az SK-ért nem hagyta ott az ukrán csapatot, akkor szinte semmiért sem fogja.

A mérkőzés legjobb jeleneteiért és még több akcióért ajánljuk az alábbi videós összefoglalót:

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!