FNS kispadra került, cserélni fog a Cloud9

FNS kispadra került, cserélni fog a Cloud9

Pár napja még csak pletyka volt, mostanra már valóság; megválik új irányítójától a csapat.

Péntek reggel számoltunk be arról a hírről, hogy a Cloud9 játékost cserélhet a következő hetekben. Jarek "DeKay" Lewis értesülései szerint Pujan "FNS" Mehta alig két hónappal érkezése után kikerül a kezdőből; pontosabban az ECS 5. szezonja lesz az utolsó torna, ahol a C9 színeiben lép a pályára. A Cloud9 tegnap este megerősítette a híreket: FNS valóban átigazolási listára került és az említett versenyen játszik utoljára csapatával.

Riport: Ex-G2 játékos érkezhet a Cloud9-ba

Alig tette be a lábát FNS, máris azt rebesgetik, hogy kikerül a Cloud9-ból és egy francia játékos váltja majd.

A szervezet és a kapitány is hosszasan tárgyalták saját nyilatkozataikban a problémákat. Mindkét oldal elmondta, hogy közös megegyezésből történt a szakítás, ugyanis eltérő megközelítésük volt a felkészülést és a játékot illetően, ezeket pedig nem tudták közelebb hozni egymáshoz. FNS továbbá megemlíti, hogy nem volt elég idejük sem. Állítása szerint 5 napot töltöttek valódi gyakorlással, és még ennyit a különböző eseményeken miután kiestek, ami a legkevésbé sem elég ahhoz, hogy a saját elképzeléseit beépítse a csapat játékába, ami az eredményeken is látszott.

Az ECS 5. szezonjának fináléjában még ugyan megjelenik a Cloud9-nal június 8-10. között, de már nem ő, hanem Tarik "tarik" Celik lesz az irányító. A verseny után a kispadon folytatja egészen addig, amíg ki nem vásárolja valaki a szerződéséből, de sokakat elrémiszthet a vételtől, hogy a C9 200 000 dollárért vette meg. Így valószínűleg igen magas ára van, még ha engednek is ebből valamennyit. DeKay korábbi információira alapozva  Nathan "NBK" Schmitt vagy Dan "apEX" Madesclaire kerülhet be a kezdőbe hamarosan, ám erről továbbra sem tudunk többet az eddigieknél.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!