Hirdetés

Így lett bajnok hazai pályán a Natus Vincere

Összefoglaló írásunk a StarSeries & i-League CS:GO ötödik szezonjának döntőjéről!

Hirdetés

A Natus Vincere utolsó LAN győzelme Jönköping-ben volt, a DreamHack Open Winter-en még 2017 végén, s bár szép summát szereztek, mégsem érezhették, hogy a csúcson lennének, hiszen szinte ezzel azonos időben zajlott az ESL Pro League hatodik szezonjának döntője, ahol jócskán erősebb csapatok vetélkedtek. Azonban Kijevben, ezzel a StarSeries & i-League győzelemmel senki sem kételkedhet többé a tudásukban! Elég csak szimplán s1mple teljesítményét megnéznünk, aki méltán érdemelte ki az MVP-t.

Úgyis tudod, ki végzett +48-ban az SK ellen

Na, meglepődtél? Mi se.

Korábban írtunk arról, hogy jócskán voltak problémák a rájátszás sorsolásával, hiszen az egyik ágon az SK, NA'Vi, NiP, mousesports (akikből bárki esélyes lett volna a végső győzelemre), míg a másik oldalon az AGO, North, Liquid, és az NRG küzdött a döntőbe jutásért. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az AGO sima 3-0-val, a Liquid 3-1-gyel jutott tovább a csoportjából, és ezek Bo3 mérkőzések voltak, ahol már nem a szerencse döntött. 

Nem kezdett erősen a NA'Vi, de aztán magukra találtak. Forrás: liquidpedia.net

Kiverekedve magukat a csoportból az SK-val sorsolták össze a NA'Vi-t, ahol hiába tett ki magáért coldzera, s már-már régi önmagát hozta, s1mple még egy fokkal jobb volt, így egy egészen elképesztő statisztikákat tett le az asztalra. Az első pályás hosszabbításos vereség után, két egyértelmű győzelemmel meneteltek az elődöntőbe.

Úgy tűnik szeret hátrányból indítani a NA'Vi, hiszen a mousesports ellen is elvesztették az első pályát. De lám, Mirage és Nuke könnyedén az ölükbe hullott, hogy végül mindenki nagy meglepetésére az NRG-vel találkozzanak a döntőben. Régi tapasztalat, hogy olykor az elődöntők több izgalmat hordoznak magukban, mint a döntő, s ez ezúttal sem volt másképp. Sima 16-8, majd 16-7-tel diadalmaskodott az orosz-ukrán felállású csapat.

A StarSeries alatt elhíresült mém, ami "tükrözi" a NA'Vi játékát! Forrás: hltv.org

1.40-es átlag rating-gel zárt s1mple, így méltán érdemelte ki a torna legjobbjának járó kitüntetést. Emellett az ukrán szupersztár még akkor sem tudott negatív K/D-t csinálni, amikor pályát vesztettek. A Tyloo ellen 1.50 majd 1.41-es rating-et csinált, a legszerényebb eredménye 1.10, míg a legjobb 2.04-es rating volt, s mindkettő a mouz ellen.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?