Shox visszatért, Londonban debütál az új G2!

Shox visszatért, Londonban debütál az új G2!

Az ECS 5. szezonjának döntőjén láthatjuk először a shox-terv eredményét.

Végre valahára megtörtént a bejelentés, amire Richard "shox" Papillon kispadra kerülése óta vártunk: a francia játékos visszatért az aktív játékhoz, és bizony hozta a barátait is. Nagy meglepetést azok számára biztosan nem okoz a csapat összetétele, akik folyamatosan követték velünk a pletykákat és a riportokat arról, hogy shox és Kévin "Ex6TenZ" Droolans újra egy csapatban játszik majd. Azonban egyetlen apró részlet mellett semmiképp sem mehetünk el, ugyanis a legendás irányító egyelőre beugróként játszik, vagyis még nem igazolták le.

Riport: NBK kimarad shox csapatából

Egy francia híroldal értesülése szerint shox új ötödiket szemelt ki álomcsapatához.

A G2 bejelentéséből kiderül, hogy az ECS 5. szezonjának döntőjén debütál a felállás június 8-10. között. Természetesen nem véletlen, hogy Ex6TenZ még nem kapott szerződést. Jérôme "NiaK" Sudries ugyanis elárulta nyilatkozatában, hogy a gárda az ESL One Kölnig kap időt a bizonyításra. Ami azt jelenti, hogy egy hónap áll a rendelkezésükre; ez feleannyi, mint amit a vezetőség a Nathan "NBK" Schmitt-féle projektnek adott korábban. A döntés értelmében egyébként ő és Dan "apEX" Madesclaire a kispadra kerültek, ahol várják a folytatást azzal az opcióval, hogy akár el is igazolhatnak. NBK-t, a pontos információiról ismert Jarek "DeKay" Lewis szerint a Cloud9 kaparinthatja meg nemsokára, ahol Pujan "FNS" Mehta helyét veszi át, aki a sikertelenségek miatt távozni kényszerül a kezdőből.

A G2 új, próbaidős felállása a következő:

Richard "shox" Papillon
Kenny "kennyS" Schrub
Alexandre "bodyy" Pianaro
Edouard "SmithZz" Dubourdeaux
Kévin "Ex6TenZ" Droolans (beugró)

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!