Elképesztően jól néz ki a Rage 2!

Ilyen játékmenettel könnyedén el fogjuk felejteni az első rész hiányosságait. 

Még május közepén írtuk meg nektek, hogy úton van a Rage folytatása, ami az előzetesen látott anyagok alapján egy igencsak elborult alkotásnak nézett ki a szó legpozitívabb értelmében. A ma hajnali Bethesda konferencián azonban még többet megtudtunk róla és már nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy egy rendkívül hangulatos és látványos FPS készül az id Software és az Avalanche Studios boszorkánykonyháján. 


A Rage 2 története szerint ugyebár 2185-ben járunk, ahol ocsmány szörnyetegek és elvetemült bandák uralkodnak az általuk felosztott területen. Ebbe csöppenünk bele a Rangerek utolsó túlélőjeként, Walkerként, akivel a nyílt világban kalandozva fogunk bosszút állni legyilkolt barátaink és lerombolt otthonunk miatt. 

A legújabb videóban kiderült, hogy egy hatalmas univerzumba fogunk csöppenni, ahol változatos fegyverarzenállal tehetünk majd rendet a rosszfiúk között, miközben abba a járműbe pattanunk, amelyikbe csak szeretnénk. Mindezek mellett egyedi képességeket is fogunk kapni, ami tovább fogja bővíteni az eddig is színes palettát.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!