Rengeteg izgalommal meg egy bannal fűszerezve indult el a Fusion PUBG kupa második felvonása

Rengeteg izgalommal meg egy bannal fűszerezve indult el a Fusion PUBG kupa második felvonása

Parádés viadalok voltak ebben a heti döntőben is!

A Fusion PUBG kupa igen mozgalmas hétvégén van túl. Szombaton párhuzamosan zajlott az első felvonás nagy döntője a második felvonás első heti selejtezőivel, vasárnap pedig az első hét elődöntői következtek. Ez alkalommal viszont nem játszhatott végig az összes nevezett játékos, YOUPEEK nevű felhasználót kétes eredetű játékstílusa miatt a szervezők kitiltották. Erről részletes információkat a hivatalos közleményben olvashattok!

Most pedig vegyük végig, hogy mi történt a vasárnapi mérkőzéseket!

Első meccs

Az első pályán rögtön Miramaron kezdtek a játékosok. A viadal végére pattanásig feszültek az idegek; unknownmemory és BloodyPrisoner 1v1 "harca" abszolút a meccs egyik fénypontja volt. A két játékos a dimbes-dombos területen elég sokáig kereste egymást: egyikük egy faház mögött bujkált, míg a másik a dombok adta fedezéket használta ki. Végül Bloody volt az, aki nekiindult a kietlen vidéknek, hogy felkutassa ellenfelét, s majdnem a vesztét is ez okozta: unknown ugyanis tiszta lövés helyzetben volt, de elhibázta azt, így Bloody kapott egy isteni második esélyt, amit ki is használt. Az első helyet így a Re1nstate csapata, BoRRismeister és BloodyPrisoner húzták be.

Második meccs

A második mérkőzésre sem hagytuk el Miramar pusztaságait, a végjátéknál pedig picit deja vunk lehetett, ugyanis ismét csak unknownmemory ölelt egy faházat, igaz ez alkalommal csapattársával együtt, velük pedig JaksiJR nézett farkasszemet. Jaksi nagyon közel állt ahhoz, hogy elhozza ezt a 2v1-et, de végül az ég nem neki kedvezett. A győzelem a testRész csapatához, unknownmemory-hoz és WARMASHINE-hoz került.

Harmadik meccs

A harmadik viadal eszméletlenül izgalmas végjátékot eredményezett: egy 2v1v1v1 szituáció alakult ki a megmaradt 5 játékos között, akik közül Dizzyke teljesítményét szeretném elsősorban kiemelni, aki bemutatott egyrészt egy fantasztikus pozícióváltást anélkül, hogy ellenfelei észrevették volna a mező közepén, másrészt a WpM csapatát egy gyönyörű szép gránáttal kíméletlenül kivégezte. Sajnálatos módon skYYYd végül kivégezte őt, mint ahogy az utolsónak fennmaradó Ladovilmos halála is az ő nevéhez köthető, így a csirkevacsi a HS csapatánál landolt.

Negyedik meccs

Az utolsó előtti felvonásban megint csak Miramaron kötöttünk ki, a végjátékra pedig egy izgalmas 2v2 alakult ki. A Kolbászok és a Re1nstate párosa csapott össze, utóbbiaknak pedig nem jött össze a duplázás, WhiskyBaby gondoskodott róla.

Ötödik meccs

A végső küzdelem is Miramaron zajlott, a testRész játékosai pedig elképesztő meccsen voltak túl. Összesen 14 gyilkossággal meg egy csirkevacsorával távoztak a harcmezőről. LuckySh0ot teljesítménye mindenképp kiemelendő, gyönyörűen játszotta ki ellenfeleit, de végül a kritikus lövéseket nem sikerült beadnia; így a második hellyel kellett megelégednie!

A jelenlegi állást ezen a képen láthatjátok!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!