Cloud9 Reapered:

Cloud9 Reapered: "Az LCS helyekért meg kell küzdeni!"

Meglepetésként érte a közösséget Sneaky, Jensen és Smoothie "kispadra" küldése, –de Reapered, a csapata edzője bővebben is kifejtette döntésnek okait.

Reapered munkáját a szintén koreai Rapidstar segítette az utóbbi időben, hogy kicsit gatyába rázzák valahogy a Cloud9 csapatát. A tavaszi szakaszt nem zárták túl fényesen. Ugyan a rájátszásba továbbjutottak, ott már az első körben kikaptak a szintén komolyan gondokkal küszködő TSM-től, ráadásul 3-0-ra. Érthető tehát, hogy az edzői gárda tenni szeretett volna valamit az ügy érdekében. A megoldás lehet, hogy már korábban megszületett; ám a bejelentésre majdnem a kezdés előtti napokig kellett várni.

Sneaky, Jensen és Smoothie "kispadra" került a Cloud9-nál!

Aioween | 18/06/14 09:08Legalábbis az NA LCS első hetére biztosan, helyüket az Acadamy csapat játékosai fogják átvenni. Jack, a tulaj és Reapered, az edző számoltak be a változásokról. Nagy bejelentést tett tegnap a Cloud9 az LCS csapatuk kapcsán, rögtön három játékost is lecserélnek, legalábbis az első hétre biztosan.

Mint azóta már kiderült a világ számára, Sneaky-t, Jensent és Smoothie-t az academy csapatba küldték, a helyükre pedig az ottani játékosok ültek. Bjergsen is elmondta a streamjén, hogy jelenleg több tüzet érez a Cloud9 oldalán, korábban csak elvoltak. Legjobb napján mindhárom "pihenőre" küldött játékos lehet jobb a mostani felállásnál, –jelenleg azonban nem ez a helyzet.

Az első meccsük után az Inven leült Reaperedel, a Cloud9 vezető edzőjével egy röpke interjúra a váltások kapcsán.

Először is hogyan érzed magad a mai győzelem után?

"Örülök, hogy megnyertük a szakaszban az első mérkőzésünket. Annak még jobban örülök, hogy ma ugyanazzal a kompozícióval nyertünk, amivel tegnap (szombaton) kikaptunk. Tegnap nem épp úgy mentek a dolgok, ahogyan terveztük őket. Azt tudtam, hogy a Shen-Nocturne kompozíció képes nyerni, ha jól játsszuk meg. Sajnálatos módon sok hibát követtünk el. Ma viszont örülök annak, hogy a visszajelzéseknek megvolt a hatása."

A legutóbbi szakasz eredményei eléggé szerencsétlenül alakultak. Bizonyára sok kritikát is kaptatok a rajongóktól.

"Csak idén tavasszal, akkor is az utolsó pillanatokban szembesültem azzal, hogy sok "alap" dolog hiányzik a csapaton belül. Későn vettem észre a játékosok problémáit, visszatartó erejét. Ha az edzőnek fogalma sincs a problémák forrásáról, akkor nem példa nélküli, hogy a játékosok sincsenek ezekkel tisztában. Az én hibám volt. Hiába próbáltam orvosolni a hibáimat, a végén nem volt elég időm, hogy elérjek mindent, amit szerettem volna."

Természetesen mindenkinek a játékoscserék tűntek most fel. El tudnád mondani, mi volt a váltás oka?

"Lényegében a három úgynevezett kulcsfontosságú játékost küldtem az Academy csapatba, onnan pedig három embert hoztam az LCS csapatba.

Nemrégiben Rapidstar is csatlakozott a Cloud9-hoz új edzőként. Nagyjából két hetet gyakorolt az előző felállással és sokat beszélgettem vele. Nem feltétlenül a motiváció megléte –vagy annak hiánya– okozta a problémát. Mindketten arra a következtetésre jutottunk, hogy a csapat atmoszférája volt a gond. Túlságosan is laza volt, és nem éreztük a versenyszellemet.

Két éve vagyok Cloud9 vezető edző és általában jól ráérzek, hogy milyen lesz a teljesítményünk. Az előző felállásnál azt éreztem, hogy nem biztosan jutunk ki a playoffba. Nem feltétlenül arról van szó, hogy a játékosok ne tennének bele mindent, de sokkal könnyebben fogadták el a vereséget és nem annyira érdekelte őket a scrimmek eredménye. Ez azonban nem igaz mindenkire, aki most az academy csapatba került. A döntő ok az atmoszféra volt.

Az emberek azt mondják, hogy a győztes csapat játékosainak lézerek jönnek ki a szemükből. Ezek a játékosok pedig tök koncentráltak, mert utálnak veszíteni. Ez nem volt meg az előző felállásban. Ezek nem azok a szemek voltak, akik küzdeni akartak a győzelemért. Emiatt döntött úgy, hogy a dolgoknak változnia kell."


Mivel őket tartották a Cloud9 kulcsjátékosainak, voltak esetleg panaszok a játékosok részéről, akik most az Academy csapatba kerültek?

"Először persze, sokat panaszkodtak. Bár ők a csapat játékosai, egyben a legközelebbi barátaim is. Személyes szempontból sosem éreztem ezt könnyű döntésnek, hogy átmozgassam őket. Ugyanakkor arra is fény derült, hogy a három academy játékos eszméletlenül dedikált. Ezek a játékosok minden academy és LCS vodot átnéznek és kielemeznek. A belefektetett energia mértéke a fejlődésük érdekében egyszerűen elképesztő. Ha nem adnánk meg nekik a bizonyítás lehetőségét, az egyszerűen nem lenne igazságos.  Ezt a tényt senki sem vitatta.

Akiket átraktunk most az academy teambe, még rengeteg lehetőségük van bizonyítani. Meg is mondtam nekik: "Ha ti srácok készen álltok arra, hogy harcoljatok az LCS helyetekért, mindig szívesen látunk. De azért meg kell küzdeni.". Nagyon hasonlít ez a koreai stílusú versenyszellemhez."

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!