A világ legjobbjait hívták meg az ELEAGUE Premierre

Az elmúlt hetek legjobbjai vívnak meg egymással Atlantában az 1 000 000 dolláros pénzalap oroszlánrészéért.

Az ELEAGUE nyilvánosságra hozta a soron következő CS:GO Premier részleteit. Természetesen ezúttal is a tőlük megszokott magas minőséget kapjuk, hiszen a világ legjobb csapatait és stábját jelentették be. A rendezvénynek ismét –a már jól ismert– atlantai ELEAGUE Aréna ad majd otthont. A tornán nyolc együttes küzdhet majd az egymillió dolláros összdíjazás oroszlánrészéért július 21-29. között.

Nyáron új szezonnal jelentkezik az ELEAGUE Premier

Eacute;ppen véget ért az ELEAGUE Boston Major, máris a következő versenyt tervezik.

Először is, vegyük át a meghívott együtteseket. Valóban nem vicceltek azzal, hogy a legjobbak játszanak majd náluk: a HLTV május 21-ei top nyolcasa utazik ki az Egyesült Államokba, az élen az Astralis-szal. Őket két, négyfős csoportba osztják, ahol Bo3 meccseken, vigaszágas kiesés rendszerben küzdenek. Mindkét kalapból két-két csapat jut tovább az egyenesági kieséses rájátszásba, –melyre az utolsó két napon, vagyis 28-29-én kerítenek sort a szervezők.

Csapat HLTV Ranglista helyezés (május 21.) Ország
Astralis 1. Dánia
FaZe Clan 2. E.U.
Natus Vincere 3. Ukrajna
mousesports 4. Németo.
FNATIC 5. Svédo.
Liquid 6. U.S.A.
Cloud9 7. U.S.A.
SK Gaming 8. Brazília

A stáb, bár nem az eddig látott legnagyobb, mindenképp a legjobbakból áll. Először tűnik fel ELEAGUE eseményen műsorvezető szerepben Alex "Machine" Richardson, melyet már sok rajongó kívánt az évek során. Korábban ezt a feladatot a Turner teljes állású embere, Richard Lewis látta el, azonban ő áprilisban elhagyta a céget, hogy más álmokat kergessen a szerteágazó e-sportiparban. Érdekes csavar lesz azonban a stáb munkájában, hogy –Janko "YNK" Paunovic mellett– kommentátorok váltják majd egymást az elemzői asztalnál, emiatt a szokásosnál nagyobb teher kerül a vállukra.

Képek: ELEAGUE/Turner

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!