Magyar játékost igazolt egy korábbi Pro League csapat!

Magyar játékost igazolt egy korábbi Pro League csapat!

Egy újabb FPS játék melyben hazánk egyik játékosának szurkolhatunk a minél jobb eredmények eléréséért.

A héten az ENCE Esports Rainbow Six: Siege együttese bejelentette a nagy hírt, miszerint magyar játékost igazoltak. Kővári "Blas" Balázs a finneknél folytatja pályafutását, ötödikként vele egészítik ki a csapatot. Blas egyébként tavaly év végén a PENTA Sports edzője volt, segítségével a Pro League 6. szezonjában a 3-4. helyén végeztek.

Pannari távozását követően kerestek egy talpraesett és tapasztalt játékost, aki betöltheti a finn játékos után hagyott űrt. Egyébként róla már hallhattunk: a Premier League-ben a T3H Esports színeiben már be is mutatkozott és többek között az ő remek játékának köszönhetően verték meg a WiLD-ot a négyes döntőben.

Az ENCE legutóbb a Pro League S7 európai régióban a 7-8. helyen zárt, nem sikerült a csoportból való továbbjutás, –majd az osztályozóban folytatták–, de a PL-be nem sikerült bekerülniük, így a Challenger League S8-ban kezdhetik meg a küzdelmeket.

Blas és a csapat kapitánya, Willkey a következőket mondta az igazolás kapcsán:

Balazs 'Blas' Kovari

"Hálás vagyok ezért az esélyért, és nagyon izgalmas, hogy a barátaimmal játszhatok, kisegíthetem őket, együtt pedig mindent elérhetünk, amit akarunk. Tiszteletre méltó, hogy ilyen nagy szervezetnél játszhatok, az ENCE srácok királyak!"

Willkey - ENCE csapatkapitány

"Örömmel mutathatom be a legújabb társunkat, Blas-t. Régóta várt már arra, hogy lehetőséget kapjon egy profi csapattól a bizonyításra, és mi végre ezt meg tudjuk adni neki. Blas nagyszerűen kiegészíti a már meglévő felállásunkat és segíteni fog mind a játékban és azon kívül is. A Penta egyik edzője volt a Y2S3-ban. Ő lesz, aki betölti Pannari helyét az együttesen belül, ezért álljatok készen arra, hogy lenyűgöző support játékot láthattok majd és kirobbanó élményben részesültök majd, amikor szükség van rá."

Az ENCE Esports R6S jelenlegi kerete:


Kép forrása: Liquipedia

Az ENCE a közelgő Challenger League-ben ragad tehát fegyvert, –azzal a céllal, hogy visszatérjen a Pro League-ba a következő évadra. Blas hozzáadásával, –valamint Gomfi jelenlétével– erre több, mint nagy esély van.

Borítókép forrása: ence.gg

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!