Nagyon nem jön be a közösségnek az új Event Pass: Sanhok

Elindult az össznépi panaszkodás. aminek a nagy része teljesen logikus.

Pont a napokban írtunk arról, hogy a PUBG-nak már kijárna egy valamiféle szint vagy rank rendszer, ami kicsit jobban megtartaná a játékosokat. Végül kaptunk egy úgy nevezett Battle vagy inkább Event Pass-t, amit a Fortnite-ból már megismerhetett a nagy világ, hiszen ha megveszed, akkor rengeteg kinézetet és kozmetikumokat tudsz megszerezni azzal, hogy játszol. Az értéke egészen elképesztő, hiszen nem csak a kozmetikumot, de még a pénzt is visszakapod, amit fizettél érte, természetesen a játék saját pénzemében. Egy ingyenes játéknál ez egy igazán remekül működő rendszer, de már pár fizetős is átvette, hiszen látják benne a potenciált. Nyár közepe fele a Rocket League is megpróbálja a 10 dolláros Rocket Pass-t, –de természetesen a cikk fő témája, a PUBG is bevezeti a Sanhok Event Pass-t, csak egy kicsit más megközelítéssel.

Érkezik a dinamikus időjárás az összes pályára, no meg az Event Pass Sanhokra

A PUBG Corp. nagyon a játékosok kedvében akar járni.

Mint mondtam, a legtöbb Battle Pass-ben kapott kozmetikum a tiéd lesz, és szabadon használhatod ameddig csak akarod. Ez a PUBG-nél teljesen máshogy lesz, ugyanis a megszerzett skinek csak ideig-óráig maradnak veled, –akkor is ha megvetted és akkor is ha nem vetted meg a Event Pass-t.

Ettől függetlenül az ingyenes névváltást, –és az ejtőernyő skint mindenki megkapja majd–, de akik fizetnek is a Battle Pass-ért, több olyan skint kapnak amit meg is tarthatnak. Ettől függetlenül ez hatalmas felháborodást indított el, hiszen sokan már egyből a képeken látható skinek miatt szerették volna megvenni a Battle Pass-t, de ezek mindenféleképpen csak ideiglenesen maradnak velünk, akkor is ha fizettünk érte. Emellett még régebben megígérték, hogy semmilyen fizetős DLC nem lesz, a mostani Battle Pass viszont eléggé erre hajaz. Ezenfelül sokan úgy gondolják, hogy ezt az egészet csúnyán elsiette a PUBG Corp.: egy 30 dollárba kerülő játéknak nem lenne szabad egy 10 dolláros Battle Pass-t kiadnia, ami körülbelül úgy működik, mint a telefonos játékok mikrotrazankciós modellje.

Sokan inkább azért fizetnének plusz 10 dollárt, hogy kijavítsák az optimalizálási hibákat, –de sajnos tudjuk, hogy erre képtelenek, hiszen nem ők készítették a motort– az Epic pedig nem könnyíti meg a dolgukat. Az biztos, hogy ez a rengeteg újdonság jó útra tereli a játékot, de sajnos ez az Event Pass is egy kisebb lehúzásnak tűnik, –mintsem egy remek lehetőségnek–, hogy összeszedjünk pár elcserélhetetlen skint.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!