Tudjátok hány VB skin készült összesen és kiknek van a legtöbb?

Tudjátok hány VB skin készült összesen és kiknek van a legtöbb?

A világbajnoki cím mellé nem csak búsás pénzösszeg, de egy-egy egyedi hőskinézet is jár minden évben. De ki rendelkezik ezekkel, és hánnyal?

Eredetileg csak a második szezonban vezették be ezt a hagyományt a játékon belül: ha valaki megnyer egy világbajnokságot, azt megilleti egy saját egyedi hőskinézet a játékon belül, amihez elsősorban a karaktert választhatja ki. Az utóbbi időben még ennél is jobban bevonja már a Riot Games a játékosokat, és akár külön kéréseket is teljesítenek. Ilyen például Bang kérése két évvel ezelőttről, hogy A Jhin kinézet valahogy szárnyakkal is rendelkezzen.

Tavaly a világbajnokságot az SSG nyerte meg az SKT T1-el szemben 3-0-ás arányban, ám ez szám szerint már a hetedik volt. Megnéztük, hogy a korábbi évek során ki nyert mikor és mit, no meg azt is, hogy a világon kik rendelkeznek a legtöbb skinnel. Nézzük szép sorjában őket!

Season 1

A 2011-es skineket csak utólag gyártották le, –hiszen ekkor még a Riot Games is kisebb cég volt–, nem feltétlenül volt erre kapacitásuk. Egészen 2014-ig kellett várni de végül megérkeztek. A Fnatic az aAa csapatával szemben nyerte meg a döntőt 2-1 arányban.


Az akkori bajnokok: xPeke (Karthus), Cyanide (Jarvan IV), Shushei (Gragas), LamiaZealot (Corki) és Melissan (Janna).

Season 2

A második szezontól kezdve nem volt több nyugati bajnok. Ezúttal a Taipei Assassins és az Azubu Frost döntőzött, melyet előbbi nyert meg 3-1-es arányban.

Az akkori VB bajnokok: Stanley (Shen), Lillbalz (Dr. Mundo), Toyz (Orianna), Bebe (Ezreal), MiSTakE (Nunu).

Season 3

A harmadik szezonban indult el az SKT vonat először, akik a semmiből törtek elő, eredetileg az SKT B csapataként.


Az első legendás SKT ötös: Impact (Jax), bengi (Lee Sin), Faker (Zed), Piglet (Vayne) és PoohManDu (Zyra).

Season 4

Az SKT elsöprő győzelme után nagy meglepetés volt, hogy a negyedik szezon VB-jére ki sem jutottak. Ettől függetlenül itt is egy koreai ötös nyert, név szerint a Samsung White.


Az SSW akkor felállása még a nagy koreai exodus előtt: Looper (Singed), Dandy (Rengar), PawN (Talon), imp (Twitch), Mata (Thresh).

Season 5

Az ötödik szezonra újfent visszatért újult erővel –és egy új felállással– az SKT, ismét lemosva mindenkit a pályáról a világon.


Ekkor hat emberes csapatfelállással nyert az SKT: MaRin (Renekton), bengi (Elise), Faker (Ryze), Easyhoon (Azir), Bang (Kalista), Wolf (Alistar).

Season 6

A hatodik szezon duplázás volt az SKT számára; soha senki nem tudott előtte két egymást követő évben nyerni, de más szempontból is rekord volt, hiszen összesítve ez a harmadik VB címe lett a szervezetnek, valamint Fakernek, benginek és kkOma-nak az edzőnek is, aki ezúttal –ha karaktert nem is–, de egy saját őrszemkinézetet kapott.


2 évvel ezelőtt szintén hat emberrel nyertek: Duke (Ekko), bengi (Olaf), Blank (Zac), Faker (Syndra), Bang (Jhin), Wolf (Nami).

Season 7

Ezzel pedig el is érkeztünk a tavalyi évhez, ahol szintén az SKT döntőzött, de ezúttal az Samsung Galaxy nyert, akik azóta Gen.G néven futnak.


A tavalyi bajnokok pedig: CuVee (Gnar), Ambition (Jarvan IV), Haru (Ezreal), Crown (Taliyah), Ruler (Xayah), CoreJJ (Rakan).

Ha az összes évet egybe vetjük, Faker természetesen még mindig az élen áll három címmel és három skinnel, együtt bengivel. Ha pedig csak a címeket nézzük, akkor csatlakozik hozzájuk kkOma is, mint edző. Második helyen szintén osztottan Blank, Bang és Wolf. Ha csak címeket nézük, akkor PoohManDo is, egyszer edzőként, egyszer játékosként. Ami azt illeti az SKT-n kívül senki nem rendelkezik egyelőre egynél több hőskinézettel, –hiába voltak átigazolások az évek során–, bár idén a tavalyi bajnok, azaz most már Gen.G akár még duplázhat is.

Az évek során tehát összesen 38 világbajnoki kinézetet adott ki 36 hősre. A hősöket tekintve Jarvan IV és Ezreal az két karakter, akik immáron két VB skinnel is rendelkeznek.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!