A Spitfire és a Fusion nyerte az OWL elődöntőinek első körét

A Spitfire és a Fusion nyerte az OWL elődöntőinek első körét

A két kiemelt, –Excelsior és Valiant–, érdekes módon egyáltalán nem teljesített jól. 

Előző héten startolt az Overwatch League rájátszása; a küzdelmekből végül a Philadelphia Fusion illetve a London Spitfire került ki győztesen, továbbjutva az elődöntőben várakozó New York Excelsior és Los Angeles Valiant mellé. A múlthét egyik érdekessége egyébként, hogy a mérkőzéseket már a televízióban is adták Észak-Amerikában; a Disney XD csatornán például igencsak kiváló eredményeket értek el. 

Az OWL 127 ezres nézőszámmal debütált a Disney XD televíziós csatornán

Az adás ezzel majdnem 40 ezret vert a Twitch-re.

Na, de térjünk is rá a tegnapi elődöntőkre, és lássuk az eredményeket!

Philadelphia Fusion vs. New York Excelsior

Papíron a New York Excelsior számított a mérkőzés esélyesének, azonban a Fusion rögtön úgy indított, hogy ők ezt egyáltalán nem veszik figyelembe. Dorado-n a Philly támadása ugyan megakadt a harmadik pont előtt; oldalcsere után remekül védekeztek, és megszerezték a vezetést. Az Excelsior vesszőfutása Oasis-en tovább folytatódott, mivel csak egy helyszínt tudtak nyerni. Ráadásul Eichenwalde-n hagyták, hogy a Fusion végig tolja a payload-ot, támadásuk viszont elakadt a második pont előtt. A koreaiak ezzel 3-0-ra kikaptak és megszerezték második vereségüket a Philadelphiától; visszavágó szombaton! Philadelphia Fusion vs. New York Excelsior: 3-0. 

London Spitfire vs. Los Angeles Valiant

Alapvetően itt is a kiemeltnek számító Valiant volt a meccs esélyese, azonban erről a Spitfire-t elfelejtették értesíteni. Junkertown-t ügyes védekezéssel nyerték a koreaiak, dominanciájuk pedig Lijiang-on is folytatódott, –továbbá egyszerűen nem lehetett bírni velük King's Rown-n sem. Az eredmény itt is meglepő 3-0, az viszont biztos, hogy a Valiant nem fogja magát ennyire könnyen adni a következő körben. London Spitfire vs. Los Angeles Valiant: 3-0.

Az elődöntők következő fordulóját közép-európai idő szerint péntek éjjel tartják majd és a Los Angeles Valiant vs. London Spitfire meccs visszavágóit tekinthetjük majd meg az alábbi időpontokban:

  • London Spitfire vs. Los Angeles Valiant - 02:00
  • Los Angeles Valiant vs. London Spitfire - 04:00

A mérkőzéseket most is az Overwatch League honlapján vagy a versenysorozat hivatalos Twitch csatornáján tudjátok majd nézni. 

Egyébként ti mit szóltok az eredményekhez?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!