Egyre kevésbé fér meg egymás mellett az EPL és az ECS

Egyre kevésbé fér meg egymás mellett az EPL és az ECS

A CS:GO két legnagyobb online ligája, az EPL és az ECS is tegnap ért véget, –sőt egész idő alatt párhuzamosan futottak, amit többen nehezményeznek.

Bár a mérkőzés előtt kellett számolnunk, hogy melyik meccs milyen kihatással lehet a HellRaisers esélyeire, végül már a Bo2-es küzdelem első pályája után biztos volt, hogy a HellRaisers ott lesz az EPL offline döntőjében. Nem csak az ESL Pro League zajlott ugyanakkor tegnap, –ahogy már a hetek alatt megszokhattuk–, párhuzamosan az ECS 6. szezonjában is zajlottak a mérkőzések, ahol ugyancsak kialakult a végleges tabella.

Irány Dánia, továbbjutott a HellRaisers az ESL Pro League offline döntőjébe!

Sziky | 18/11/14 22:44 Hosszú hetek után elérkeztünk az ESL Pro League online szakaszának utolsó napjához. Az európai divízió tabellájának első hét helyén álló csapat jut tovább az Odenseben megrendezésre kerülő LAN döntőbe.

Mindkét bajnokságban születtek meglepő eredmények, attól kezdve, hogy ECS-ben egyedül az LDLC volt képes győzni az Astralis-szal szemben, egészen odáig, hogy az EPL következő szezonjában lehet, hogy egy svéd csapatunk sem lesz, –hiszen mind a fnatic-nak, mind a NiP-nek relegation mérkőzést kell majd játszaniuk. Alapvetően az egész őszi szezon borzasztó zsúfolt volt, de a két online liga egymás mellett meg aztán főleg, hogy leterhelte a csapatokat, –több profi játékos ennek hangot is adott.

chat

A fnatic játékosa, Jesper "JW" Wecksell posztja szerint ő élvezte mindkét liga mérkőzéseit, de az hogy folyamatosan párhuzamosan ment a kettő, és gyakran volt olyan nap, hogy mindkét ligában ugyanaz a két csapat találkozott (akár ugyanazon a két pályán is), tönkreteszi a játékélményt. JW egyébként a MIBR edzőjével YNK-val beszélgetett hosszabban Twitteren, utóbbi szerint roppant egyszerű a megoldás, választani kell egyet és abban az egy ligában kell 100%-ot nyújtani.

Alexander "ALEX" McMeekin, az LDLC brit játékosa már egy fokkal elkeseredettebb volt; az ECS-ben korrekt eredményt értek el, a 6. helyet csípték el, olyan csapatokkal maguk mögött, mint a G2 vagy a fnatic. Ők idén az EPL előszobájaként emlegetett ESEA MDL 29. szezonjában vettek részt, ahol a Virtus.Pro elleni mérkőzésük döntött volna arról, hogy kap-e egyáltalán esélyt a csapat az EPL következő szezonjába kerülésnek. 

"Nem leszünk ott a Pro League-ben, enyhén furcsának tartom, hogy a szezon legfontosabb meccsét rögtön azután kellett játszanunk, ahogy hazaértünk Amerikából. Egyszerűen nem lehetett másnapra rakni a meccset, ez a leghülyébb dolog a karrieremben, amit valaha meg kellett csinálnom."

Chicagoba a legjobb 6 között végzett az LDLC

Valóban furcsa helyzet, és nehéz kérdés, hogy mennyire fér meg egymással párhuzamosan két –szinte teljesen ugyanolyan– liga. Petar Molivanovic, a HLTV társtulajdonosa is megfogalmazta saját véleményét: 

"EPL: A Na'Vi, a Liquid és a HR is az edzőjükkel játszottak a héten, míg az Astralis és a Renegades egy másik kontinensről. ECS: Még csak nem is streamelték a tegnapi mérkőzéseket. Nem a legjobb hét volt ez az online ligáknak. Ugyanakkor remekül látszik, mennyire nem vagyunk tekintettel a másikra, ideje lenne elgondolkodni kicsit."

Ti mit gondoltok? Valóban el kell intézni annyival, hogy csak az egyik ligában játszik a csapat, vagy a két online bajnokságot kéne egymástól távolabb elhelyezni a versenynaptárban?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!