Valde egyedül hozta le a kört és a pályát a North-nak

Valde egyedül hozta le a kört és a pályát a North-nak

Valde ace körének is köszönhetően a North jutott az ECS 6. szezonjának rájátszásába.

Egy szépen és okosan kivitelezett 1v2 helyzetnél is már őrjöngeni szoktak a rajongók és a kommentátorok is, de ennél nehezebb szitukat, 1v5-öt például, pedig nagyon keveset látunk. Ahogy már korábban olvashattátok, van aki program segítségével számolta meg, hogy az eddigi összes Major alatt hány darab megnyert 1v5 helyzet volt és csupán 3 ilyen kört láthattunk a CS:GO legnagyobb presztízsértékű versenyein.

a North csapata a 2018-as DreamHack Masters Stockholm győzteseként

Bár nem Major, azért az EPL és az ECS is nagynevű versenyek, utóbbi eseményen, a rájátszásba jutásért zajló North vs. NRG meccsen vadult meg a dán csapat játékosa, Valdemar "Valde" Bjørn. A Bo3-as mérkőzés mindhárom pályája nagyon izgalmas volt, rögtön az első pályán, Nuke-on zajlott a lenti videóban is látható kör. Az állás 12-13 volt az NRG javára, fontos 2 perc volt a mérkőzésen, hiszen aki ezt a kört elveszíti könnyedén a pályát is bukhatja.

1 versus 5 and not a single point of damage taken - take note! This ace clutch by valde was played perfectly! :fire: We win Nuke 16-14 against NRG Esports! #HearTheRoar #ECS6

Az amerikai NRG hamar négy emberes előnybe került, de Valde úgy gondolta ez még hozható, és milyen jól is tette. Gyönyörűen megjátszott kört hozott egyedül csapatának, ami nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a North nyerte meg Nuke-ot, majd ők is voltak azok, akik a rájátszásba jutottak.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Borítókép és kép: HLTV.org

Kövess Minket!