Túl az egymillión device, Xyp9x és dupreeh is, újabb sikerek az Astralis csapatánál

Túl az egymillión device, Xyp9x és dupreeh is, újabb sikerek az Astralis csapatánál

Újabb LAN győzelem, újabb MVP medál és három játékos is átlépte az egymilliós össznyereményt. 

A dán Astralis kétségtelenül a 2018-as esztendő bajnoka CS:GO-ban, legyen szó bármilyen versenyről, bármilyen díjról vagy elismerésről, mindenhol az Astralis vagy a játékosai neveivel találkozunk. Második Major győzelmüket szerezték meg idén szeptemberben, device pedig szorgosan gyűjti MVP medáljait, amit az ECS hatodik szezonjának döntője után is megkapott, ezzel idén már hatodik elismerését zsebelte be. Ezzel pedig jelenleg device rendelkezik a legtöbb CS:GO MVP medállal.

A már említett döntőben a MIBR csapatával találkoztak a dánok, és bár még a csoportkörökben sikerült FalleN-éknek megverniük a dán alakulatot, a döntőben már nem jött össze. A mérkőzés mindkét pályája izgalmas és szoros volt, de mind Inferno-n, mind Overpass-on alulmaradtak a dánokkal szemben. Az Astralis így idén már hetedik Premier Eventes LAN győzelmüket szerezték meg és érdemes megnézni ezeket a döntőket, csupán egyetlen egy alkalom volt, amikor sikerült az ellenfélnek pályát hozniuk a dán csapat ellen.

Teljesen az Astralis-ról szól idén minden és ha még nem lett volna elég, akkor egy újabb rekord a dán játékosok neve mellé, Xyp9x, device és dupreeh, a CS:GO történelmében először átlépték az egy millió dolláros határt össznyereményükben. Ők hárman az elsők akik CS:GO-ban ennyi pénzt össze tudtak nyerni maguknak, az olyan nagy veteránok, mint GeT_RiGhT, FalleN, olofmeister vagy éppen Zeus, mind-mind bőven le vannak még maradva a dánok nyereményének összege mögött.

  • Andreas "Xyp9x" Højsleth: $1,038,721.90
  • Peter "Dupreeh" Rasmussen: $1,035,922.74
  • Nicolai "device" Reedtz $1,003,423.21

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!