Bemutatkozik Minerva! - A FACEIT és a Google új mesterséges intelligenciája

Bemutatkozik Minerva! - A FACEIT és a Google új mesterséges intelligenciája

Új mesterséges intelligencia harcol a toxikus játékosok ellen a FACEIT-en.

Pont ma reggel számoltunk be arról, hogy bizony a FACEIT adminjai is tudnak hibázni. Valakit azért kitiltani FPL-C-ből mert műtétje miatt nem tudott játszani, nem a legszebb dolog, de reméljük csak egy véletlen hibáról van szó.

Mindemellett azért tudunk ma jót is mondani a FACEIT-ről, hiszen leleplezték az egyik újdonságukat, ami már most is működik, de hosszútávon lesz igazán eredményes. Minerva, a Google és a Jigsaw csapatával közösen fejlesztett új AI admin ugyanis elérte a 0.1-es változatát és már az első hónapjában remekül működött.

Minerva ugyanis a FACEIT egyik legnagyobb problémája ellen küzd, a toxikus játékosok ellen. A FACEIT saját elmondása szerint is hónapok óta figyelik a közösséget, annak visszajelzéseit és volt több ötletük is a toxikusság visszaszorítására. A rengeteg mérkőzés miatt viszont egyszerűen nem volt megoldható az, hogy admin nézze át az összeset, így született meg Minerva, a mesterséges intelligencia ötlete.

nem csak ingame, de még a játékon kívül is tudja figyelni a chatet az MI

Első lépésben persze a chat üzenetekre figyelt Minerva, a toxikusnak ítélt üzeneteket pedig nem csak törölni tudta, de figyelmeztette is az íróját. Másfél hónap alatt így 20,13%-kal szorította vissza a toxikus üzenetek számát, de persze ez még csak a kezdet. 

Minerva első hónapjának egyik statisztikája

Egy tanulni képes MI-ről beszélünk, ami folyamatosan figyeli a meccseket a fejlesztők pedig azt ígérték, hogy a chat üzenetek moderálásán túl, számos egyéb funkcióval is bővül majd a közeljövőben. Ha jó ütemben zajlik majd az MI fejlesztése, akkor alig merem leírni, de talán tényleg egy működő MI admint kapunk, amivel máris jobb lesz a játékélményünk.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések