Videón, ahogy lecsalták az ENCE játékosait egy duó versenyen

Videón, ahogy lecsalták az ENCE játékosait egy duó versenyen

Nem sokáig örülhetett a győzelemnek a boss osuja párosa.

A klasszikus 5v5 versenyek a CS:GO legtöbb nézőt vonzó eseményei, akadnak azért más stílusú versenyek is. Például a 2v2 kupák, amilyen a 20 ezer dolláros Red Bull Flick Invitational is, ahol csapatok duó is játszanak majd, mint a G2, az OG vagy a BIG.

Persze be lehet kerülni regionális selejtezők útján is, így például a finn duók sem maradtak ki a jóból. A selejtezőt a boss osuja játékosai, woldes és jezayyy nyerték meg, magabiztos játékkal, nagy előnnyel a többiekkel szemben és mint később kiderült, csalva.

Szinte az összes meccsükről vannak érdekes felvételek, amik nagyon erős gyanút keltenek az emberben, hogy bizony ők minimum wh-t, de talán aimlockot is használtak. A páros még egy showmeccset is játszott az ENCE játékosai, allu és Jamppi ellen, őket is rendkívül "érdekes" játékkal utasították maguk mögé.

A verseny után azonnal vizsgálni kezdték őket az adminok, nem sokkal később pedig mind a kettőjük FACEIT profiljára repült a jól megérdemelt ban. A selejtező megnyerését így utólag az eNhAnCeD párosának adták, ők folytathatják tovább a játékot az európai zárt selejtezőben.

A lenti videóban a csaló duó alluék elleni játékát látjátok, elég pár másodperc belőle, hogy azonnal csalót kiáltsunk.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések